Padlót fogott a világgazdaság egykori fenegyereke

2017.03.10. 16:53

Brazília gazdasága történelmi mélypontra süllyedt. A latin-amerikai ország a kontinens legfőbb hajtóereje kellene legyen, de a megszorító intézkedések sem hozták még meg a kívánt hatást.

Brazília az ország történelmében soha nem látott recesszióba csúszott az elmúlt két évben.

A gazdaság 2016-ban 3,6 százalékkal zsugorodott,

míg 2014 decembere óta már 8 százalékos az esés.

A munkanélküliség soha nem látott mértékeket öltött, két év alatt 76 százalékkal lett magasabb a nem dolgozók arány az országban. A 12,6 százalékos munkanélküliségi ráta azt jelenti, hogy

12,9 millió munkanélküli van Brazíliában.

A lati-amerikai állam gazdasági minisztere, Henrigue Meirelles elismerte, hogy ez az ország legsúlyosabb válsága. Utoljára a nagy világgazdasági válság idején fordult elő, hogy két évig csökkent a brazil gazdaság, de még az akkori zsugorodás (5,3) is elmaradt a mostanitól.

Ajándéktárgy árus a Copacabanán.

Forrás: AFP/Christophe Simon

Brazília visszaesése azért is szomorú, mert egykor a világ egyik legdinamikusabban fejlődő nemzete volt, a BRICS-országok tagjaként jelentős növekedési potenciállal rendelkezett, valósággal vonzotta a befektetőket.

Melyek a BRICS-országok?
A BRICS betűszó az öt jelentős feltörekvő országot tömörítő gazdasági társulatot takarja. Tagjai: Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-Afrikai Köztársaság. A tagországok jellemzője egykor az volt, hogy mind gyorsan fejlődő nemzetek voltak. Az öt ország lefedi a világ lakosságának közel felét (3,6 milliárd ember), összesített GDP-jük a világ GDP-jének 22 százalékát teszi ki.

A brazil gazdaság minden ágazata zuhant 2016-ban.

A mezőgazdaság 6,6, az ipar 3,8 és a szolgáltató szektor 10,2 százalékkal esett vissza.

Egyre kevesebb a beruházás az országban, 2016-ban 10,2 százalékkal csökkentek a befektetések.

A gazdasági visszaesés egyik oka, hogy Brazília legfőbb exportcikkei (kőolaj, szója és nyersanyagok) iránt visszaesett a kereslet. Nem szabad megfeledkezni az országban uralkodó korrupcióról sem, amely a brazil kormányzat legfelsőbb szintjéig terjedt.

Olajfúrótorony Brazília partjainál, 180 km-re délre Rio de Janeirotól.

Forrás: AFP

A brazil elnököt, Dilma Rousseffet a brazil szenátus leváltotta, miután kiderült, hogy manipulálta a kormányzati számlákat, és érintett volt a Petrobras olajipari óriással kapcsolatos korrupciós botrányban is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hogy mi lehet a megoldás a gazdasági válságból való kilábalásra, azt nehéz megmondani. A szakértők 0,5 százalékos emelkedést jósolnak 2017-re, ami ugyan arra elég, hogy az ország kilépjen a recessziótól, de a munkanélküliek száma ettől aligha fog csökkeni.

Brazíliában a költségvetési hiány szintén rekordmagas (10 százalék feletti), míg az alapkamat 12,25 százalékos, amit a jegybank tovább akar csökkenteni. Ennek oka, hogy

az elemzők a magas kamatokat teszik felelőssé a beruházások csökkenése miatt.

Az infláció az országban szerencsére enyhült, 2016 elején még 11 százalékos volt, 2017 januárjára ez az adat 5,4 százalékra mérséklődött.

Tüntetők követelik Michel Temer brazil államfő távozását Sao Paulóban 2016. december 13-án, miután a parlament megszavazta a kormány reformcsomagját.

Forrás: MTI/EPA/EFE/Fernando Bizerra Jr.

A kedvezőtlen gazdasági helyzetből próbálja a Michel Temer vezette kormány kivezetni az országot, és bejelentették a Befektetési Partnerségi Program (PPI) kiterjesztését a magánvállalatok számára. A 14,4 milliárd dollár nagyságú programtól azt várják, hogy

200 ezer új munkahelyet teremt.

Az új brazil miniszter a beiktatása után rögtön igyekezett tenni a gazdasági visszaesés ellen, de a megszorítások és adóbevételek szigorúbb behajtása sem segített, több ezer ember vonult az utcára.