Vágólapra másolva!
Az amerikai tőzsdefelügyelet nem adott zöld utat a Bitcoin ETF-re.
Vágólapra másolva!

Az amerikai tőzsdefelügyelet ismét nemet mondott a bitcoin árfolyamváltozásait követő tőzsdealap ábrándjára – közölte a CNBC. A SEC a korábbiakhoz hasonlóan most is azért tagadta meg az engedélyt a Winklevoss testvérek ötletére, mert a digitális valuta piacait nem felügyelik, a felhasználóit pedig már több kemény kiberbiztonsági támadás is érte már.

A felügyelet ugyanakkor azt is nehezményezte, hogy szerintük nem egyértelmű, hogy lehetne a digitális valutára épülő alapokat árazni, és az is homályos, hogyan működnének.

„Elszántuk magunkat, hogy a COIN-t a piacra vigyük" – mondta Tyler Winklevoss.. Winklevossék ETF-jén kívül egyébként van még két alap, amely az SEC engedélyére vár: a Grayscale Investments Bitcoin Investment Trustje és a SolidX Partners alapja.

Bitcoinmedálok Forrás: AFP/Karen Bleier

Az elutasítás nem tett jót a bitcoin árfolyamának, ami 18 százalékot esett, igaz azóta jószerivel már vissza is pattant. A bitcoin árfolyama a hónapban lehagyta az aranyét is, ez részben annak köszönhető, hogy sokan azt remélték, hogy az ETF széles körben is befektetőket csábít majd a bitcoinpiacra.