Kiderült, milyen az átlagos magyar lakásvásárló

CSOK Építkezés eladó lakás lakáspiac
NOK
Építkezés házépítés stock - XIII. kerület és IV. kerület és Dagály uszoda 2í16 február 26-án
Vágólapra másolva!
Érdekes felmérést tett közzé az Otthon Centrum, amelyből kiderül, hogy milyen tendenciák láthatók jelenleg a lakásvásárlási piacon. Az átlagos vásárló leginkább társasházi lakást keres, megelégszik 2-3 szobával, és 46 évesen jut el odáig, hogy saját otthona legyen.
Vágólapra másolva!

Magyarországon a lakást néző emberek a legnagyobb arányban (43 százalék) társasházi lakást kerestek tavaly és idén januárban. Ezt követte a családiház-vásárlási szándék (38 százalék) – derül ki az Otthon Centrum legfrissebb felméréséből.

A lakást keresők több mint fele két-három szobás ingatlan után érdeklődik.

A kétszobás (28 százalék) és a háromszobás (26 százalék) otthonok után a legnépszerűbbek a négyszobás házak (16 százalék). Viszonylag sokan, 12 százaléknyian szeretnének ennél több helyiséggel rendelkező helyen lakni.

A felmérésből kiderül, hogy ügyfelek átlagos életkora 46 év volt.

Amíg a budapesti lakosok 47 éves korukban vásároltak, addig a közép-magyarországi régión kívül 44 év volt az átlag életkor. A lakást bérlők hat évvel fiatalabbak, átlagéletkoruk pedig 40 év.

Hol és mennyiért vásárolnánk?

Az Otthon Centrumnál érdeklődők legnagyobb arányban (40 százalék) Budapesten kerestek ingatlant, a második legkeresettebb Pest megye volt (25 százalék).

Jelentős érdeklődés (5 százalék feletti arány) volt megfigyelhető Komárom-Esztergom és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is.

Eladó ingatlanok Budapesten. Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nagyon alacsony (1 százalék körüli) volt az érdeklődés Békés, Csongrád, Heves, Nógrád, Vas és Zala megye ingatlanai iránt.

Hogy mennyiért keres egy vevő ingatlant, az régiónként jelentősen eltér.

Budapesten az érdeklődök 40 százaléka a 10–15 milliós, 43 százaléka a 15–20 milliós árkategóriában nézelődik az ingatlanpiacon.

Az 1–5 millió forintos keresések aránya országos szinten 5,3 százalék volt, míg az 5–10, 10–15 és 15–20 milliós keresések aránya közel egyenlő, 17-19 százalékos értéket mutat.

Lakáskeresők aránya értéktartomány szerint. Forrás: Otthon Centrum

Összességében az ingatlankeresések közel fele 15 milliónál olcsóbb ingatlanra irányult, 36 százalék pedig 15 és 30 millió Ft között.

Ez azt jelenti, hogy az érdeklődök több mint 80 százaléka vásárolna 30 millió alatt.

30–50 millió között volt a keresések 12,5 százaléka, míg 50 millió Ft felett csupán 5,4 százaléknyian érdeklődtek.