Tavaly 50 százalékkal több állampapírt vettünk

államkincstár, állampapír, államkötvény, újabb  6 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) vet ki a kormány
Vágólapra másolva!
Magyarországon a lakosság kezében levő állampapír-állomány több mint 5000 milliárd forint, tavaly csaknem 50 százalékos volt az állampapírok állománynövekedése - mondta a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke Szolnokon.
Vágólapra másolva!

Dancsó József hozzátette, a hozam- és tőkegaranciát tekintve elsődleges befektetési lehetőséget kínálnak az állampapírok, miután

a magyar állam 100 százalékos garanciát vállal a kifizetésekre.


Ismertette, hogy a Magyar Államkincstár központi költségvetési szervként valamennyi megyében jelen van, az országban 81 értékesítési pontja található.

Az elnök arról is beszámolt, hogy a Magyar Államkincstár naponta átlagosan 1300 milliárd forint pénz kezelésében vesz részt, csaknem egymillió ember illetményszámfejtését látják el, és több mint 13 ezer intézmény számláját vezetik.

Dancsó József az államkincstár számos új feladata közül kiemelte, hogy 2017. január 1-jétől az agrár-vidékfejlesztési forrásokkal kapcsolatos kérelemkezelési és kifizetési feladatokat is ellátja. A gazdáknak idén mintegy 35 milliárd forint támogatást juttattak.

Az elnök elmondta, hogy

az államkincstár a lakossági állampapírállomány mintegy 20 százalékát kezeli.

Kitért arra, hogy az Államadósság Kezelő Központ Zrt. az idén első alkalommal a lakossági állampapírok értékesítésében való részesedésük szerint is értékelte a forgalmazásban részt vevő partnereit. A Magyar Államkincstár a lakossági állampapír értékesítés második helyezettje lett a 2016-os évben elért eredményei alapján, az első az OTP Bank Nyrt., a harmadik pedig az MKB Bank Zrt. lett.

Tavaly 50 százalékkal több állampapírt vettek az emberek Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Külön felhívta a figyelmet a babakötvényre, amely csaknem 50 százalékos növekményt ért el a megnyitott számlák vonatkozásában.

Mintegy 100 ezer babakötvény-tulajdonosról számolt be,

akik kizárólag a kincstár intézményhálózatán keresztül juthatnak ehhez a termékhez. A babakötvényhez 42 500 forint összegű életkezdési támogatás jár, ezen túlmenően az éves megtakarítások után 10 százalék állami támogatás is, évente maximum 6 ezer forint összegben. Ez a kötvény infláció felett 3 százalékos hozamot nyújt, amit a kedvezményezett 18 éves korától mind lakásvásárlásra, mind továbbtanulásra felhasználhat.