Végleg felszámolják a Palóc Nagykert

Palóc Kft
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Felszámolás kezdődik a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél, mert a csődeljárás ideje alatt a cég nem tudott megegyezni a hitelezőivel. A vállalkozás volt Nógrád megye legnagyobb munkáltatója.
Vágólapra másolva!

Felszámolják a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-t, jelentett be a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének Nógrád megyei titkára hétfőn.

Demeter László elmondta, hogy a legnagyobb hitelezők, a bankok

nem fogadták el a cég által előterjesztett csődegyezségi ajánlatot,

így csődegyezségre nem került sor.

Hogy pontosan mekkora összegű tartozásról van szó, azt a titkár nem tudta mondani, de többmilliárd forintosra tette annak nagyságát.

A cég a csődeljárás előtt Nógrád megye legnagyobb munkáltatója volt, 1300 embert alkalmazott.

A CBA korábbi franchise-partnereként és regionális központjaként

86 boltot üzemeltetett a térségben,

de a CBA Kereskedelmi Kft. tavaly szeptember közepén kizárta hálózatából a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-t.

A Palóc Kft. üzlete Egerben. Forrás: Google

Az elmúlt három évet veszteséggel zárta a társaság, a vonatkozó törvény értelmében pedig 2017. január 1-je után be kell zárni azokat a boltokat, amelyeknek két egymást követő üzleti évben a

nettó árbevétele eléri a 15-15 milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye nulla vagy negatív.

Demeter László elmondta, hogy a dolgozók jogos, munkaszerződésben rögzített követeléseit a felszámoló rendezi majd, a hitelezőket pedig vagyonértékesítéssel kívánja kifizetni a társaság.

Az egykori 86 üzlet közül jelenleg még kettő van nyitva, egy Gyöngyösön, egy pedig Salgótarjánban. Az alkalmazottak létszáma

1300-ról 130 körülire csökkent.