Romlott hússal etették a világot a brazilok

2017.03.20. 13:04

Óriási botrány rengette meg az amúgy is megrendült brazil gazdaságot: a múlt héten kiderült, hogy több mint 30 húsfeldolgozó nagyvállalat elfogadhatatlan minőségű vagy szalmonellával fertőzött húst adott el szerte a világban éveken át. A brazil rendőrség közel 200 telephelyen razziázott, és egy tucat embert letartóztattak, az ügyben a legnagyobb exportőrök is érintettek. A brazil elnök – hogy mentse a menthetőt – sajtónyilvános vacsorára hívta azoknak az országoknak a diplomatáit, ahová a legtöbb húst adják el.

Krumplit, kartondoboz-maradványokat, sőt szalmonellát is találtak azokban a brazil csirke- és marhahússzállítmányokban, amelyeket a közelmúltban vizsgált meg a helyi rendőrség a legnagyobb húsfeldolgozó vállalatok üzemeiben.

Az eredmények a múlt héten kerültek nyilvánosságra, és az ügyből óriási nemzetközi botrány kerekedett, annál is inkább, mert Brazília a világ legnagyobb húsexportőre.

A döbbenetes jelentés szerint még a legjelentősebb nagyvállalatoknál is rengeteg pocsék minőségű húsról derült ki, hogy minőségük évek óta még az alapvető higiéniai követelményeknek sem felelt meg, de ezt csalással, korrupcióval elfedték.

A nyomozás azt is kiderítette, hogy

az érintett húsfeldolgozók több mint 30 kormányzati ellenőrt fizettek le, hogy ne tegyenek jelentést a valós helyzetről.

 

Michel Temer tegnap együtt vacsorázott a nagykövetekkel a Steak Bull étterembenForrás: AGIF/1245/Mateus Bonomi


Körülbelül egy tucat embert vettek őrizetbe, és eddig 30 brazil húsipari nagyvállalatról derült ki, hogy részesei a botránynak. Három gyárat azonnal bezárattak, és 21-et szoros megfigyelés alatt tartanak a hatóságok.

A botrány hatására Michel Temer brazil elnök a napokban sajtónyilvános vacsorán látta vendégül a legnagyobb vásárlónak számító országok diplomatáit, ahol igyekezett megnyugtatni őket a brazil hús jó minőségével kapcsolatban. Blairo Maggi mezőgazdasági miniszter teljes körű vizsgálatot ígért, és azt kérte a lakosságtól, hogy ne általánosítsanak az üggyel kapcsolatban.

Az érintett vállalatok – köztük a legnagyobb exportcégek – egész oldalas hirdetésekben és televíziós reklámokban igyekeznek csitítani a kedélyeket, kérdés, mekkora sikerrel járnak, miközben nap mint nap újabb részletek derülnek ki a megvesztegetésekről. 

 

Húsbolt Rio de JaneiróbanForrás: AFP/Yasuyoshi Chiba

Az érintett húsfeldolgozó gyárak ráadásul iskoláknak is szállítanak Brazíliában, külföldön pedig a legtöbb húst Kínába és Hongkongba exportálják.A listán a harmadik helyen áll az Európai Unió, amely a múlt hét végén azonnal részletes jelentést kért a vizsgálatokról a brazil hatóságoktól.

Az USA tavaly közel 300 millió dollár értékben importált húst Brazíliából, olyan nagy láncok is, mint a Wal-Mart.