Magyarország ragaszkodik az internet áfájának csökkentéséhez

Varga Mihály pénzügyminiszter
Varga Mihály
Vágólapra másolva!
Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása után Brüsszelben bejelentette, hogy Magyarország kitart amellett, hogy az internetáfa alacsonyabb legyen. Más országok is támogatják az elképzelést.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály az internet áfájának csökkenése mellett érvelt Brüsszelben. A nemzetgazdasági miniszter a pénzügyminiszterekkel folytatott tanácskozás után bejelentette, hogy

Magyarország ragaszkodik az internet áfájának csökkentéséhez.

Varga Mihály szerint napjainkban már minden fontos szolgáltatás az interneten keresztül érhető el, ráadásul a világháló hozzájárul a gazdaság növekedéséhez.

Szerinte az internet szolgáltatásra vonatkozó kedvezményes áfakulcs bevezetése esetén

Magyarország nem feltétlenül néz szembe kötelezettségszegési eljárással

azok ellenére, hogy vannak olyan országok, ahol egyáltalán nem tennék lehetővé ezt a fajta áfacsökkentést.

Varga Mihály Fotó: M. Schmidt János - Origo

A miniszter reméli, hogy majd sikerül olyan kompromisszumot kötni az Unióval, amelyben

Magyarország megkapja a lehetőséget az internetáfa csökkentésére.

Varga beszélt arról is, hogy az Európai Bizottság az áfa csökkentésére irányuló kezdeményezése keretében szuperkedvezménnyel segítené azokat az országokat, ahol

az elektronikus publikációk áfáját 5, vagy 0 százalékra csökkentenék.

Szerinte a javaslat csak akkor fogadható el Magyarország számára, ha az internetáfára is kedvezményes lesz.

Magyarország nincs egyedül az internetáfa csökkentésére irányuló erőfeszítéseivel. Szlovákia és Csehország mindenben megegyező módon, feltétel nélkül támogatja a magyar javaslatot.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Hollandia, Franciaország is a kedvezményes áfakulcs alkalmazását szorgalmazza.

A két nyugat-európai ország szerint az esetet külön tárgyalná az áfa csökkentését, nem pedig úgy, hogy az uniós bizottság elektronikus szolgáltatások áfacsökkentését célzó javaslatának része legyen.

Az e-kiadványokra vonatkozó jelenlegi uniós irányelv

nem engedi az elektronikus szolgáltatásokra a kedvezményes áfakulcs alkalmazását,

pedig a papíralapú kiadványok esetén erre lehetősége van a tagállamoknak.

A bizottság a versenysemlegesség biztosítása miatt javasolta az e-kiadványoknál is az alacsonyabb kulcs bevezetésének lehetőségét.