Ömlik a katari pénz Nagy-Britanniába

barátságtalan városok doha qatar
Qatar, Doha, Doha Bay, West Bay skyscrapers, elevated view, dawn
Vágólapra másolva!
Katar óriási mennyiségű pénzt kíván befektetni az Egyesült Királyság területén. A közel-keleti állam pénzügyminisztere 5 milliárd fontos csomagot jelentett be. Már így is övék London jelentős része, a közlekedésben, a technológiai iparban és az ingatlanokban látnak fantáziát.
Vágólapra másolva!

Katar nem nagyon törődik a brexittel, továbbra is az Egyesült Királyság az ázsiai ország legfőbb befektetési célpontja. Katar optimista a brit gazdaságot illetően, és további beruházásokat terveznek az országban.

A közel-keleti országnak már így is jelentős vagyona van a briteknél, ennek nagyságát

35-40 milliárd fontra (kb. 14 ezer milliárd forint) becslik.

Katari kézen van többek közt a Harrods, a Shard nevű felhőkarcoló 95 százaléka, de az olimpiai falut is megvették a 2012-es ötkarikás játékok után.

A Shard felhőkarcoló Európa negyedik legmagasabb épülete Forrás: AFP

Ali Sharif Al Emadi, katari pénzügyminiszter a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy

további 5 milliárd fontnyi beruházást terveznek a következő 3-5 évben.

Jelenleg az Egyesült Királyság a katari befektetők elsőszámú és legnagyobb befektetési célpontja – mondta a miniszter.

Korábban a brit kormány jelezte, hogy szívesen fogad külföldi tőkét az olyan beruházásoknál, mint például a London-Birmingham-Manchester útvonalra tervezett úgy gyorsforgalmi vasúthálózat kiépítése.

Doha belvárosa Forrás: hemis.fr/BIBIKOW Walter / Hemis.fr/Bibikow Walter / Hemis.Fr

Al Emadi elmondta azt is, hogy nem aggódik a brexit miatt,

mert Nagy-Britannia mindig az egyik legjobb piacnak fog számítani, és egyelőre azt sem lehet megmondani, hogy az ország gazdasága erősödni vagy gyengülni fog majd a lépés miatt.