Fazekas: Silányabb termékek jutnak Magyarországra

A Ferrero híres terméke, a Nutella
A Ferrero híres terméke, a Nutella
Vágólapra másolva!
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint egyértelmű, hogy kettős mérce működik az európai élelmiszerpiacon. Ezt a Nébih átfogó hatósági élelmiszer-minőségi vizsgálata is megerősítette, alátámasztva a korábbi vizsgálat eredményét. 
Vágólapra másolva!

Sajtótájékoztatóján Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elmondta, hogy 100 termék mintáinak megvizsgálása után kiderült, hogy

a multik nagy arányban gyártanak silányabb minőségű termékeket Magyarországon, illetve szállítanak Magyarországra.

A miniszter szerint aggasztó, hogy a megvizsgált tételek 70 százalékánál kisebb vagy nagyobb minőségi eltérés volt tapasztalható a Nyugat-Európában forgalmazott termékekhez képest.

Az eltérések szinte minden esetben a magyar fogyasztók kárára voltak tapasztalhatók.

Sok termék esetében már érzékszervi különbségek is azonnal észrevehetőek, másoknál laboratóriumi módszerek segítenek az eligazodásban.

– mondta.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Fotó: Hirling Bálint - Origo

Fazekas Sándor szerint jogos az a vásárlói igény, az az állami elvárás, hogy azonos termék, azonos márka azonos minőségben álljon rendelkezésre Európa ezen térségében is.

– fogalmazott Fazekas Sándor.

A vizsgálat eredményeit az illetékes uniós szerveknek fogják eljuttatni, és

közösségi szintű szabályozást sürgetnek.

Miből állt a vizsgálat?

A szakemberek 96 termékpár összehasonlító vizsgálatát végezték el, a mintavétel Magyarországon kívül Ausztriában és Olaszországban történt.

Összesen 84 élelmiszert, 7 sört, 5 kutya-, illetve macskaeledelt vizsgáltak meg.

Ezek közül 71 esetben találtak minőségi különbséget, 25 esetben nem volt eltérés.

Harminc esetben csak érzékszervi, 8 esetben csak összetételbeli, míg 33 terméknél érzékszervi és összetételbeli különbéget is kimutattak.

A vizsgálat szerint előfordul, hogy

rosszabb minőségűek a magyar piacon forgalomba hozott termékek.

Jellemző, hogy gyengébb minőségű nyersanyagot, több ízfokozót, kevesebb tápértéket, olcsóbb összetevőket használnak a magyar piacra kerülő élelmiszereknél.

Nutellából is gyengébb minőség jut Magyarországra Forrás: Justin Sullivan / Getty Images

Előfordul, hogy a külföldi élelmiszergyártók spórolnak a magyar fogyasztókon, miközben az árakban nem feltétlenül van különbség,

sőt, sok esetben még drágább is a Magyarországon elérhető termék.

A vizsgálat részletes eredményei elérhetők a Nébih honlapján.