Újabb tőkeemelésről döntött a Gránit Bank közgyűlése

Hegedűs Éva
Elnök-vezérigazgató
GRÁNIT Bank Zrt.
1095 - Budapest
Lechner Ödön fasor 8.
Hegedüs Éva
Vágólapra másolva!
A GRÁNIT Bank mai közgyűlése 1,12 milliárd forintos tőkeemelésről döntött, és elfogadta a tavalyi üzleti beszámolót. A bank mérlegfőösszege mintegy 50 százalékkal, az adózás előtti nyeresége 71 százalékkal, a hitelállomány több mint 88 százalékkal emelkedett, az ügyfelek száma pedig közel 30 százalékkal bővült – nyilatkozta az Origónak Hegedüs Éva elnök- vezérigazgató. Kiemelte, hogy a konzervatív hitelezési politikájuk nyomán a portfolió 99,85 százaléka problémamentes, kiváló minőségű követelés. Mint mondta, a többségében magánbefektetők és 36 százalékban állami kézben lévő bank döntött a munkavállalói résztulajdonosi program indításáról is.
Vágólapra másolva!

A GRÁNIT Bank tavaly több innovatív megoldással is megjelent a piacon, valamint folytatódott a mérlegfőösszeg dinamikus növekedése. Összességében milyen évet zártak?

Tavaly decemberben a GRÁNIT Bank 228 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárt, ami az előző évhez képest több mint 50 százalékos bővülést jelent.

Az adózás előtti nyereség 240 millió forint, ami 71 százalékkal nagyobb a 2015-ös tényadatnál. A hitelezési tevékenység közel megduplázódva meghaladta a 100 milliárd forintot és a betétállomány is több mint 50 százalékkal emelkedett.

Összességében elmondható, hogy a bank működésének eddigi legsikeresebb évét tudja maga mögött. A bank a múlt évben az éves üzleti tervét és a stratégiai pályában megjelölt célkitűzéseit is túlteljesítette, ami egyértelműen jelzi a digitális üzleti modell és a konzervatív hitelezési tevékenység eredményességét.
A pénzügyi mutatókon túl, az elmúlt évben jelentős fejlesztéseket is végrehajtottunk, amelyeket nagyon kedvezően fogadtak az ügyfeleink, a szakma pedig különböző díjakkal jutalmazott. Kifejezetten büszkék vagyunk rá, hogy

a legkorszerűbb, felhő alapú technológiára alapozott mobilfizetési megoldást egész Európában először a GRÁNIT Bank vezette be.

Külön is szeretném kiemelni a bank által elnyert, Mastercard „Az év leginnovatívabb bankja", valamint az „Az év lakossági számlacsomagja" díjakat.

Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank elnök-vezérigazgatója Forrás: GRÁNIT Bank

A jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben milyen összetevőknek köszönhető a nyereségük növekedése?

Leegyszerűsítve három okot mondanék: az innovatív, digitális megoldásokat, a konzervatív módon történő hitelezést, valamint e kettő megvalósítását lehetővé tévő, szakmailag erős csapatot.
A GRÁNIT Bank törekvése, hogy az ügyfelek pénzügyi szolgáltatások iránti igényére minél egyszerűbb és hatékonyabb megoldásokat találjon, így növelje az ügyfélélményt.

A bank által bevezetett innovatív digitális megoldások kényelmesebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá teszik a pénzügyek intézést, gondolok itt a videóbankra, az eBankra vagy a GRÁNIT Pay-re.

Másrészt a bank ügyféligényekre szabott konzervatív hitelezési politikát követ. Ennek során az ügyféllel való rendszeres egyeztetetés alapján olyan finanszírozási konstrukciót dolgozunk ki, amely a legjobban szolgálja az elérni kívánt céljukat. Mindezeket pedig egy tapasztalt és elkötelezett csapat viszi véghez, akik számára a magas szintű teljesítmény önmagában is érték.
A bank az elmúlt években nagyon jó minőségű portfóliót épített fel, amely hosszú távú stabil bevételt biztosít. A pénzügyi adatokat elemezve az látszik, hogy a bank az elmúlt évben jelentősen növelni tudta az üzleti aktivitását, amelynek eredményeképp a kamat és jutalékbevétel az előző évhez képest 23 százalékkal növekedett. E mellett, a kezdetektől folytatott, konzervatív hitelezési politika kifejezetten jó minőségű hitelportfóliót eredményezett. A nyereség növekedésében fontos szerepe van annak is, hogy

a bank mérlegfőösszeg arányos működési költsége mindösszesen 1,1 százalék, ami a magyar bankrendszer 2 százalékos átlagának durván a fele.

Kiemelten fontosnak tartom azt, hogy ügyfeleink kedvezően fogadják a bank különböző mobiltelefonra optimalizált innovációit és egyre több olyan ügyfelünk van, aki már meglévő ügyfelünk ajánlására választja a GRÁNIT Bankot.

Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank elnök-vezérigazgatója Forrás: GRÁNIT Bank

Az alacsony kamatok nem kedveznek a betéteseknek. Hogyan sikerült mégis növelni a betéteseik számát?

A betétállományunk 50 százalékkal emelkedett, amely elsősorban az új ügyfélszerzéseknek köszönhető,

a lakossági ügyfeleink száma például 25 százalékkal nőtt.

Arra törekszünk, hogy az ügyfelek számára egyszerű, könnyen érthető online felületeket biztosítsunk annak érdekében, hogy kényelmesen, otthonról, vagy akár munkahelyről is gyorsan intézhessék pénzügyeiket

Az új ügyfelek döntő többsége online felületen kezdeményezte a számlanyitást, amely mindösszesen 5-7 percet igényel.

A GRÁNIT Bank a kezdetektől erre az ügyféligényre optimalizálta a fejlesztéseit, a mobilbank alkalmazások gyors és egyszerű használata megkönnyíti az ügyfelek számára a pénzforgalmi szolgáltatások igénybevételét. Összességében a bank sikeres teljesítményének hátterében a változó pénzügyi szokásokra jól reagáló, innovatív üzleti modell áll, tekintve hogy a 21. században az internet jelentősen átalakította az ügyféligényeket, az intenzív piaci verseny pedig előtérbe helyezte a költséghatékony üzleti modellek bevezetését.

A hitelezésük gyors felfutásában milyen szerepet játszott a jegybank Növekedési Hitelprogramja?

A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja (NHP) az egész magyar bankrendszer hitelezési aktivitásában jelentős szerepet játszott és természetesen ez igaz a GRÁNIT Bank esetében is. A múlt évben kihelyezett hiteleink körülbelül felét NHP forrásból folyósítottuk. A jegybank programja mind a bankok, mind az ügyfelek számára kedvező volt, hiszen

a bankrendszer hosszú forrást kapott a jegybanktól, amelyet az ügyfelek részére, akár tíz évig legfeljebb 2,5 százalékos fix kamaton lehet kihelyezni.

Érzékeltük az ügyfeleink részéről az erős keresletet, sokuk számára az NHP valóban lökést adott az új beruházásokhoz.

Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank elnök-vezérigazgatója Forrás: GRÁNIT Bank

Az 1,1 milliárd forintos tőkeemelés mennyiben változtatja meg a bank tulajdonosi felépítését?

A tőkeemelést két jelenlegi tulajdonos hajtja végre, amely egyrészt az eddigi eredmények elismerése, másrészt a mutatja a bizalmat és elkötelezettségek a jövőbeli fejlődési pálya megvalósítása tekintetében.
A bank az eddigiekben is magánbefektetők többségi tulajdonában volt, tehát az MKB Nyugdíjpénztár és a Pannónia Nyugdíjpénztár jelenlegi tőkeemelése, illetve az MRP létrehozása nem változtatta meg a bank tulajdonos struktúrájának karakterét. A bankban lévő magánbefektetők részesedése tovább nőtt és

a Magyar Állam részesedése 36,5 százalékra mérséklődött.

A Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) mekkora tulajdonrészre vonatkozik majd, és várhatóan mikor indul?

Az MRP szervezetet március végén a Fővárosi Cégbíróság bejegyezte és amennyiben a Magyar Nemzeti Bank megadja az engedélyt, akkor az MRP közel 15 százalékos részesedéssel rendelkezhet a bankban. A program legfőbb előnye, hogy a bank munkavállalóit ösztönzi a többletteljesítményre, miután annak eredményéből közvetlenül – mint résztulajdonosok – részesülhetnek.

Mik a további terveik?

A GRÁNIT Bank 2017-ben és azt követően is folytatja stratégiájának megvalósítását, és a bankrendszer átlagát lényegesen meghaladó növekedést tervez. A bank folyamatosan olyan innovatív digitális pénzügyi szolgáltatások kialakítására összpontosít, amelyek a pénzügyek intézését kényelmesebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá teszik, és ezzel a korábbihoz képest kisebb energiával nagyobb pénzügyi tudatosságra tesznek szert az ügyfelek.