Az USA nem engedett a G7-eknek

G7, Olaszország, Bari, találkozó
Bari, 2017. május 13. Csoportkép a világ iparilag legfejlettebb hét országát tömörítő hetes csoport, a G7 pénzügyi vezetőiről a dél-olaszországi Bariban 2017. május 13-án, a háromnapos tanácskozás befejező napján.
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok az olaszországi Bariban tartott G7-es csúcson nem ment bele, hogy a zárónyilatkozatban a szabadkereskedelem mellett foglaljanak állás a protekcionizmussal szemben. Így aztán csupán egy minimálkonszenzust sikerült aláírnia a világ vezető hatalmainak.
Vágólapra másolva!

Minimálkonszenzussal végződött az Egyesült Államok ellenállása miatt a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G7-csoportnak az olaszországi Bariban tartott találkozója szombaton - írta az MTI.

Az történt ugyanis, hogy az USA sikerrel gátolta meg, hogy a résztvevők a zárónyilatkozatban kiálljanak a szabadkereskedelem mellett

a protekcionizmussal és a piacvédő intézkedésekkel szemben. Ehelyett a dokumentumba mindössze ennyi került be: "Azon dolgozunk, hogy erősítsük a kereskedelem hozzájárulását nemzetgazdaságainkhoz". Ez éppen olyan semmire se kötelező megfogalmazás, mint amilyet két hónappal korábban a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport a németországi Baden-Badenben, ugyancsak az Egyesült Államok nyomására megfogalmazott.

Bari, 2017. május 13. Csoportkép a világ iparilag legfejlettebb hét országát tömörítő hetes csoport, a G7 pénzügyi vezetőiről a dél-olaszországi Bariban 2017. május 13-án, a háromnapos tanácskozás befejező napján. Forrás: MTI/AP/Andrew Medichini

Ha semmilyen is, ugyanakkor az is igaz, hogy a Bari Nyilatkozat a G7-csoport pénzügyminisztereinek nyolc év óta az első záródokumentuma. A vendéglátó Olaszország ragaszkodott hozzá, hogy fogadják el. A G7-csoporthoz az Egyesült Államok, Japán, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Kanada tartozik. A találkozón részt vettek az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői is.

Internet és kalózok

A mintegy 100 országot érintő, világméretű pénteki hackertámadásra reagálva a G7-csoport figyelmeztetett a kibertámadások veszélyére. "Kijelentjük, hogy a kibertámadások növekvő veszélyt jelentenek nemzetgazdaságainkra és megfelelő válaszokat igényelnek" - írták, hozzátéve, hogy ezek ellen csak közös erővel lehet eredményesen fellépni.

Nem volt viszont egyetértés a digitális gazdaság megadóztatása ügyében sem, amit elsősorban az európai tagországok követeltek. A szándék az, hogy az olyan nagy internetkonszernek, mint

a Facebook vagy a Google, azokban az országokban is fizessenek adót, amelyekben adatokhoz és ezáltal üzleti nyereséghez jutnak.

Ehhez képest a zárónyilatkozatba ezzel kapcsolatban csak ennyi került be: "Továbbra is kötelezettséget vállalunk arra, hogy világszerte egy tisztességes és korszerű adórendszer érdekében fogunk dolgozni, és mindenki számára egyforma versenyfeltételeket igyekszünk teremteni".

Lapos kilátások

A világgazdaság élénkülése a G7-ek szerint továbbra is mérsékelt lesz, és sok országban elmarad a lehetőségektől. A csoport - akárcsak korábban a G20-ak - síkraszállt amellett, hogy minden politikai eszközt fel kell használni, beleértve a pénzügy- és fiskális politikát, valamint a strukturális reformokat is annak érdekében, hogy el lehessen érni egy erős, tartós, kiegyensúlyozott növekedést.