Újabb kínai vállalattal kötött stratégiai megállapodást a kormány

2017.05.16. 08:22

Stratégiai megállapodást kötött kedden Csungkingban Magyarország a Bohong-csoporttal, amely a világ legnagyobb kipufogógyártója - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Bohong a hatodik kínai vállalat, mellyel a kormány stratégiai megállapodást kötött, a nagyvállalat a kanadai Wescast felvásárlása révén 1200 embert foglalkoztat magyarországi üzemében, Oroszlányon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. 

A Bohong-csoport 9 milliárd forintos új beruházást hajt végre Magyarországon, mellyel a világ legmodernebb kipufogógyártó technológiáját telepítik Oroszlányba, és ez eddig a legnagyobb kínai autóipari beruházás Magyarországon.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy 69 magyar vállalat 118 képviselője kísérte el, mert a kínai nagyvárosban csungkingi-magyar üzleti fórumot is tartanak, amelynek keretében 13 gazdasági megállapodás köttetik majd, elsősorban informatikai, logisztikai és élelmiszeripari területen.

Tung Ping, a Bohong Csoport igazgatósági elnöke  és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter stratégiai együttműködési megállapodást ír alá Csungkingban

Forrás: MTI/Kkm

Emellett magyar élelmiszerbiztonsági kutatóközpont jön létre a helyi egyetemen, mert a magas szintű magyarországi élelmiszerbiztonsági előírások miatt egyre növekednek a kínai piaci igények a magyar élelmiszeripari termékekre.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Csungking a leggyorsabban fejlődő kínai tartomány, autóipari és informatikai központ; a világ minden 3. laptopja itt készül, és 400 autóipari vállalat működik itt.

Az azonos gazdasági profil alapozza meg a magyar-csungkingi együttműködést - emelte ki Szijjártó Péter, aki arra is kitért, hogy a tartomány és Magyarország kereskedelmi forgalma robbanásszerű növekedésnek indult; tavaly 170 millió dollárt tett ki, ami 57 százalékos növekedést jelent, a magyar export pedig több mint a duplájára nőtt.

A miniszter közölte még, hogy a tartomány a Csungking-Duisburg vasútvonalon keresztül közvetlen összeköttetésben áll Nyugat-Európával, és ezen a vonalon nemrég érkezett meg az első Magyarországra indított szerelvény. Szijjártó Péter elmondta, hogy ma egy olyan logisztikai megállapodást is aláírnak, melynek köszönhetően a Csungkingból Európába irányuló export egy része Magyarországon keresztül érkezik majd.

Mindemellett a tárcavezető kitért arra is, hogy küldöttsége a Szecsuani Nemzetközi Tanulmányok Egyetemével is megállapodást kötött, ahol magyar tanszék jön létre, és minden évben indul majd magyar nyelvi képzés, melynek hallgatói egy évet Szecsuanban, hármat pedig Budapesten fognak tölteni.