Budapesti árakon veszik a balatoni nyaralókat

Vágólapra másolva!
A lakáspiac felpezsdülésével párhuzamosan a nyaralók, hétvégi házak forgalma is egyre inkább megélénkül, a balatoni ingatlanok között vannak olyanok, amelyeknek a meghirdetett ára a budapesti árszintet is eléri - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
Vágólapra másolva!

A lap az ingatlan.com ingatlanforgalmazó portál elemzésére hivatkozva arról ír: jól mutatja az élénkülést a nyaralók piacán, hogy az idei első negyedévben a kínálat öt százalékkal nőtt, a kereslet pedig nagyobb mértékben, kilenc százalékkal emelkedett.

A nyaralók piacán is jelentősek a különbségek országon belül. Balatonfüreden egy lakás négyzetméteréért 575 ezer forintot kérnek, Tihanyban 700 ezer forint az átlag. Szintén drága település a Balaton déli partján fekvő Szántód, Zamárdi és Siófok, ahol 450-500 ezres négyzetméterárak vannak.

A Balaton körüli megyék közül Veszprémben idén májusban 258 ezer forint volt a nyaralók átlagos négyzetméterára, ami ötszázalékos drágulást jelent tavaly májushoz képest. Somogyban pedig idén májusban a nyaralók átlagos négyzetméterára hat százalékkal, 272 ezer forintra emelkedett.
A balatoni ingatlanok átlagos négyzetméterára azonban alacsonyabb, 246 ezer forint volt májusban - olvasható a lapban.