Már csak 12 napja maradt 450 ezer cégnek

NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelület, NAV ADÓ, Adó, pénz, bevétel, e-bevallás, ügyfélkapu, ügyfél, bevallás, bevallás, SZJA, SZJA bevallás, Személyi jövedelemadó, SZJA bevallás,
NAV, Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevallás, SZJA, SZJA bevallás, Személyi jövedelemadó, SZJA bevallás, 2016.08.23.
Vágólapra másolva!
450 ezer cégnek kell május 31-ig benyújtania a számviteli beszámolójukat - tudta meg az Igazságügyi Minisztériumtól az Origo. Eddig több mint százezren küldték el a beszámolójukat.
Vágólapra másolva!

A Céginformációs Szolgálat már kizárólag az Online Beszámoló Űrlapkitöltő Rendszeren keresztül

fogadja a letétbehelyezés, illetve közzététel céljából benyújtott beszámolókat május 31-ig -

közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) az Origóval. Az új rendszerre, valamint a számviteli törvény változása kapcsán esetlegesen felmerülő értelmezési nehézségekre tekintettel tanácsos a cégek számviteli beszámolóját minél előbb összeállítani és a tulajdonosokkal elfogadtatni, annak érdekében, hogy a közzétételre határidőben sor kerülhessen - tették hozzá.

Az IM közölte, hogy az elmúlt időszakban több mint százezer beszámolót fogadott be az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Szolgálata az Online Beszámoló Űrlapkitöltő Rendszeren (OBR) keresztül. A legtöbb kérdés nem az informatikai rendszer használatával kapcsolatban merül fel, hanem a problémát sokkal inkább a 2016-os üzleti évet érintő számviteli jogszabály módosítások értelmezése okozza, például osztalék kifizetés kimutatása, tekintettel arra, hogy az új rendszerben kizárólag a hatályos jogszabályoknak megfelelően lehet a beszámolót összeállítani.

Már csak 12 napja van 450 ezer cégnek, hogy számviteli bevallásokat elküldjék (képünk illusztáció) Szabó Gábor - Origo

A minisztérium szerint a rendszer lehetőséget biztosít arra, hogy

a megkezdett beszámolót a felhasználó letöltse és azt akár később folytassa,

vagy a benyújtásra jogosultsággal rendelkező számára továbbítsa. A kormányzati ügyfélvonal éjjel-nappal hívható munkatársai mellett a Céginformációs Szolgálat idén is meghosszabbított telefonos ügyfélszolgálati időben fog a határidő utolsó napjaiban rendelkezésre állni annak érdekében, hogy a telefonon és e-mailben felmerülő technikai kérdések megoldását segítse.

Az online kitöltő felülettől függetlenül a beszámolók továbbra is a felhasználó ügyfélkapus tárhelyéről kerülnek továbbításra a Céginformációs Szolgálat számára, így a beszámolók közzététele minden esetben időt vesz igénybe a beküldést követően. A beszámolót kizárólag abban az esetben szükséges újraküldeni, amennyiben az ügyfélkapura megküldött informatikai vizsgálat eredménye arra utal. A határidő utolsó napjaiban a közzététel, illetve a befogadásról szóló ügyfélkapus visszaigazolás kiküldése, akár több napot is igénybe vehet, azonban természetesen a jogszabályi előírásokkal összhangban a közzététel időpontja továbbra is a beszámoló megküldésének időpontja - közölte az IM.