Közösségi tőzsdézésért őrül meg a világ

2017.06.01. 16:34

Pár napja tart az érdekes kísérlet, amit az Amazon egyik alkalmazottja indított el. Valós pénzt tett közzé az interneten, amelyet az oldal látogatói fektethetnek be. A vállalkozás eddig pluszban van, pedig eleinte félt, hogy gyorsan elveszti az összeget.

Napjaink egyik trendje, hogy mindenből csinálnak közösségi verziót is. A legújabb őrület a közösségi tőzsdézés – kész csoda, hogy idáig nem jutott senkinek az eszébe – mindössze kedd óta működik, és egy merész Amazon-alkalmazottnak köszönhető.

Mike Roberts ugyanis gondolt egyet, létrehozott egy retro, 80-as évek játékainak dizájnra felépített platformot, bedobott a közösbe 50 ezer dollárt, és az oldal látogatóira bízza a kereskedést. Íme:

A szabályok nagyon egyszerűek. Ötperces turnusokban lehet szavazni egy részvény vételére vagy eladására a Twitch oldalán, majd az így létrejövő rangsor alapján kereskedik a Robin Hood rendszer.

Az alkotó a Polygonnak elmondta, hogy az elején szkeptikus volt, mert azt hitte, hogy nagyon rövid idő alatt fog nagyon sok pénzt veszteni, de nem így lett.

Csütörtökön (a platform működésének harmadik napján) néhány órával az amerikai kereskedés megnyitása után a számlán 50 080 dollár szerepelt, ami azt jelenti, hogy ugyan nem is őrült mértékben, de nyereséges az ötlet.

A mai nap nem a legeredményesebb, de még így is nyereséges a projektForrás: Origo, StockStream

A mai kereskedés 16 óra 15 perckor 0,11 százalékos mínuszban van.

A közösségi játék nagyon népszerű, az oldal nézőinek száma megközelíti a 300 ezret.

A tippelésbe bárki beszállhat, és a tervek szerint addig működik, amíg a veszteség el nem éri a 25 ezer dollárt. Ekkor a tőzsdei felügyelet zárolja a számlát. Az oldalnak pénzt is lehet küldeni adomány formájában, míg a legsikeresebben tippelők felkerülhetnek a közösségi tőzsdézés toplistájára is.