A hamisítás globális értéke a több száz millió euró is lehet évente

Budapest, 2017. június 7. Lefoglalt, megsemmisítésre váró hamisított alkatrészeket pakolnak Budapesten, a Mü-Gu Kft. telephelyén 2017. június 7-én. Évente több száz millió forintra rúg a hamisított autóipari termékek értéke - közölték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtótájékoztatóján, amelyet a hamisítás elleni világnap alkalmából tartottak. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A hamisítás világszerte minden termékkört érint, összesített globális értéke a több száz millió eurót is elérheti évente - mondta Teleki József ezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatóságának igazgatója, a hamisítás elleni világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Nyáron a hamis napszemüveg a sláger

Nyáron főleg a hamisított napszemüvegek kerülnek forgalomba, illetve világszerte nagy mértékben hamisítanak például luxuscikkeket és szoftvereket - mondta Teleki. Hozzátette, a NAV tapasztalatai szerint az exportforgalomban ritkán fordulnak elő ilyen cikkek, a behozott termékek között viszont gyakoriak,

2013-ban az Európai Unióba érkező áruk 5 százaléka volt hamis, értékük csaknem 85 millió euróra rúgott.

Lefoglalt, megsemmisítésre váró hamisított alkatrészeket pakolnak Budapesten, a Mü-Gu Kft. telephelyén Forrás: MTI/Illyés Tibor

Csaknem 10 ezer munkahely szűnt meg hamisítás miatt

Teleki József hangsúlyozta, a hamis termékek csak látszólag olcsók, ráadásul az általuk okozott károk nemcsak a gazdaságot veszélyeztetik, becslések szerint

Magyarországon több mint 10 ezer munkahely szűnt meg illegálisan előállított áruk miatt.

A NAV ezredese szerint az internetes kereskedelem jelentősen megkönnyíti a hamis termékek forgalmát, amely így évről évre egyre jelentősebb, és általában a szervezett bűnözői csoportokat juttatja bevételhez.

Lefoglalt, megsemmisítésre váró hamisított autódiagnosztikai eszközök, alkatrészek és illegális járműipari szoftverek Budapesten, a Mü-Gu Kft. telephelyén. Forrás: MTI/Illyés Tibor

Jogszabály-módosításra lenne szükség

A rendezvényen Marótiné Koczur Györgyi, a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének elnöke kiemelte,

a hamis járműipari termékek súlyos biztonsági kockázatokat rejthetnek,

amivel a hamisítók rendszerint nem törődnek. Hangsúlyozta, hogy szükség van a közlekedési jogszabályok módosítására, mivel az ilyen alkatrészek, szoftverek forgalmazóinak felelősségét, az általuk forgalmazott termékek szerepét nem vizsgálják a baleseteknél.