Turisztikai ügynökség: januártól jelentős bérrendezés jöhet a turizmusban

falusi turizmus
Fogadó a Két Kecskéhez, Panyolán, városi igényekhez szabva
Vágólapra másolva!
Januártól jelentős bérrendezés jöhet a turizmusban, erről a Magyar Turisztikai Ügynökség egyeztetett ágazati érdekképviseleti szervezetekkel - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az MTI-nek szombaton.
Vágólapra másolva!

A lehető legrövidebb időn belül kell rendezni a vendéglátóban és szállodaiparban dolgozók bérhelyzetét. Ugyan ennek módjáról még a későbbiekben egyeztetnek– mondta Guller Zoltán.

A vendéglátásban jelentős áfacsökkenés lesz, mely megfelelő fedezetett nyújt majd a bérek emeléséhez.

Ugyanis a jelenlegi 18 százalékos áfáról 5 százalékra csökken majd az áfa.

A kormányzat az áfacsökkenésért cserébe az ágazatban dolgozók bérének már rövid távon is érzékelhető béremelését várja a vállalkozásoktól.

Az ügynökség állandó figyelemmel kíséri az ágazati bérek alakulását.

A résztvevők

Az egyeztetéseken részt vettek egyebek között a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége, Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, a Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet, vagy a Magyar Éttermi Szövetség képviselői.