Kiderült, melyik EU-s nemzet a leggazdagabb

Luxembourg, Luxemburg
Vágólapra másolva!
Az Eurostat közzétette uniós rangsorát a leggazdagabb országokról. Nem meglepő módon Luxemburg végzett az élen, míg a legszegényebb ország Bulgária. Magyarország a mezőny utolsó negyedében helyezkedik el.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió statisztikáival foglalkozó szervezet, az Eurostat közzétette az uniós országok egy főre jutó GDP-jének rangsorát, illetve az úgynevezett AIC-rangsort is, amely az egy főre jutó tényleges fogyasztást méri.

Nem meglepő módon

az EU leggazdagabb országa Luxemburg.

A luxemburgi GDP az EU átlagánál 267 százalékkal nagyobb, míg AIC-mutatót tekintve 32 százalékkal jobb az uniós átlagnál.

Az unió országai az egy főre jutó tényleges fogyasztás szerint Forrás: Eurostat

Húsz százalékkal az átlag felett helyezkedik el Németország és Ausztria, majd őket követi az Egyesült Királyság, Dánia, Finnország, Belgium, Franciaország, Hollandia és Svédország.

Az unióban a legszegényebb ország Bulgária,

a bolgár AIC-mutató csak 53 százaléka az uniós átlagnak. Összesen hat ország lemaradása nagyobb 30 százaléknál, Bulgária mellett Horvátország, Észtország, Lettország, Magyarország és Románia is a szegényebb államok közé tartozik.

Luxemburg végzett az élen Forrás: Flickr/Dennis Jarvis

Magyarország az Eurostat szerint az unió negyedik legszegényebb országa,

az egy főre jutó GDP 67 százaléka a magyar adat.

A magyar AIC-mutató 63 százaléka az uniós átlagnak.