Nagyot akarnak, de a kis lakást veszik

újlakás
Vágólapra másolva!
Vonzó a vevők számára az újépítésű ingatlan, de a növekvő lakásárak mellett nem mindenki engedheti meg magának, hogy egy frissen épült többszobás lakásba költözzön. Még azok is kénytelenek kompromisszumot kötni, akik egyébként nagy lakásba vágynak.
Vágólapra másolva!

A lakásvásárlási tervekről készített felmérést egy éve a Balla Ingatlan, ezerfős kutatásukban arra voltak kíváncsiak, milyen lakásba költöznének szívesen, s ehhez képest mit engedhetnek meg maguknak az emberek.

A vevők kétharmada az 56 négyzetméternél nagyobb, három- vagy négyszobás lakásban érezné magát a legjobban, ehhez képest a

kisebb újépítésűek találnak leggyorsabban gazdára.

Gaál Tibor, a Balla Ingatlan újépítésű lakások értékesítésével foglalkozó ingatlanközvetítője szerint inkább a garzonokat és félszobás lakásokat keresik, és ugyanezt tapasztalja Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának vezetője is.

Gaál szerint ez azért van, mert az

újépítésű lakások drágák,

ezért a vevők kénytelen kompromisszumos megoldást keresni. A felmérésből kiderült, a többség 350 ezer forint alatti négyzetméterárban gondolkodik újlakás vásárlása esetén, ez pedig nagyon messze áll a valós áraktól. Arra viszont semmi esély, hogy az újépítésűek ára a jövőben lejjebb kússzon.

Forrás: --

Újlakás-vásárlásnál az ár a legfontosabb szempont - szögezte le Tóth Viktória. A Balla felmérése szerint a

legtöbben a XI. és a XIII. kerületet szemelték ki

maguknak, ezek viszont nem olcsó kerületek.

Az új lakást vásárlók céljaikat tekintve is különbözőek. Vannak, akik maguknak vennének, így kicsit többet is rászánnak, és vannak, akik befektetésként gondolnak az ingatlanra, ezért ők kedvező finanszírozást keresnek. Hogy van-e erkély, milyen a közlekedés és a környezet, mind fontos egyéb tényezők.

Tóth Viktória szerint a legfontosabb dolog, amire egy újépítésű ingatlan megvásárlásakor figyelni kell, az az, hogy ki a beruházó, és neki milyen referenciái vannak. Gaál Tibor azt is hozzátette, érdemes olyan újépítésű lakást venni, amelyet a kivitelező már elkezdett.