Hatnapos sztrájk után béremelést kaptak a Volkswagen dolgozói

Vágólapra másolva!
A Volkswagen szlovákiai leányvállalata vasárnap azt közölte, hogy sikerült megállapodnia a bérek emeléséről a cég legnagyobb taglétszámú szakszervezetével, ezzel véget ért a hat napja kezdődött részleges sztrájk.
Vágólapra másolva!

A Volkswagen szóvivője azt mondta, a megállapodás értelmében a német autógyártó szlovákiai dolgozói júniustól

4,7 százalékos béremelést kapnak,

amelyet 2018 januárjától újabb 4,7 százalékos, majd 2018 novemberétől további 4,1 százalékos béremelés követ.

A szakszervezet eredetileg két év alatt 16 százalékos bérfejlesztést követelt, szemben a cég 8,7 százalékos ajánlatával.

A múlt kedden kezdődött részleges munkabeszüntetésben a gyár 12 300 dolgozójának mintegy 70 százaléka vett részt,

hétfő reggeltől azonban újra teljes kapacitással dolgoznak a gyártószalagoknál, amelyeken naponta mintegy ezer autó készül.

A szakszervezet megerősítette a megállapodás tényét Facebook-oldalán.

- mondta Zoroslav Smolinsky szakszervezeti vezető, hangoztatva, hogy 2018 novemberével bezárólag összességében több mint 14 százalékos béremelést sikerült elérniük.

A német autógyártó konszern 2016-ban több mint 388 ezer Volkswagen, Audi, Seat és Skoda márkájú kocsit állított elő Szlovákiában.

A Reuters hírügynökség szerint a Volkswagen szlovákiai cége - a prémiumokkal és más plusz juttatásokkal együtt - átlagosan

havi 1800 eurós (mintegy 556 ezer forint) fizetést ad dolgozóinak,

ami több mint a duplája a szlovákiai átlagfizetéseknek, ám a szakszervezet szerint kevesebb mint a fele annak a 4200 eurónak (mintegy 1,3 millió forint), amit a Volkswagen németországi munkásai kapnak.

A Volkswagen szlovákiai munkásainak saját közlése szerint sokuk havi bére csak 700 euró (216 ezer forint) körül van.

Robert Fico szlovák miniszterelnök támogatásáról biztosította a sztrájkot, kijelentve, hogy a Volkswagen ugyanolyan fizetés kell adjon szlovák munkásainak, mint amilyet nyugat-európai alkalmazottainak ad.