Nyereségesek az állami erdészetek

Vágólapra másolva!
Együttesen 3,4 milliárd forint adózott eredményt értek el a Földművelésügyi Minisztérium által felügyelt állami erdőgazdaságok, amelyek kivétel nélkül nyereségesek voltak 2016-ban.
Vágólapra másolva!

A Világgazdaság szerint a legjobban a Zalaerdő Zrt., a Nyírerdő Zrt. és a Sefag Zrt. teljesített, ez a három társaság a tárca által felügyelt 22 állami erdészet adózott eredményének 47 százalékát hozta össze, miközben árbevételük csupán az összes 24 százalékát tette ki.

A társaságok a több mint egymillió hektár állami tulajdonú erdőből 956 ezer hektárt művelnek,

5700 munkavállalót alkalmaznak, közvetetten pedig mintegy 40 ezer ember megélhetését biztosítják a cikk szerint.

A lap felidézi, hogy az agrártárca 2014 júliusa óta gyakorolja a tulajdonosi jogokat 22 állami erdészeti társaság felett. A tárca a lappal azt közölte, hogy több stratégiai célt is meghatároztak a szóban forgó erdészeti cégeknek. Ilyen például az ökológiai értékük és stabilitásuk, valamint maximális hozamtermelő képességük fenntartása és gyarapítása, a fenntartható erdőgazdálkodás megteremtése.

Az agrártárca szerint a fakitermelést az üzemtervek betartásával folytatják és a társaságok kiemelt figyelmet fordítanak a természet- és környezetvédelemre.