Így növelik meg a hagyományos akkumulátorok élettartamát

akkumulátor
Vágólapra másolva!
Kórházak, közintézmények, erőművek, távközlési állomások: csak néhány azon helyek közül, melyek jelentős szünetmentes kapacitással rendelkeznek, és ezek rendelkezésre állását hagyományos akkumulátorokkal oldják meg. Most egy új fejlesztés révén optimalizálható működésük, így élettartamuk is növekedhet.
Vágólapra másolva!

Konkrét megoldások és biztató ötletek egyaránt vannak a hagyományos technológiájú akkumulátorok kiváltására, azok megannyi alkalmazási területén. Az ólom-savas akkumulátorokkal azonban jelenleg is sok helyen találkozni. A közszolgáltatások és közintézmények mellett a villamos meghajtású járművekben és eszközökben (például targoncák) üzemelő energiatárolók azonban magas környezetterhelési tulajdonságokkal bírnak.

Távfelügyelet és automata beavatkozás az élettartam növelésére

A használatban lévő ólom-savas akkumulátorok általában nem bírják addig, amennyi időre azokat a gyártó ajánlja.

Az ún. névleges üzemidő előtti elhasználódás okai jellemzően a nem megfelelő karbantartás és töltési-merítési eljárás az oka.

A Solver Unio Kft. fejlesztésével azt ígéri, hogy távfelügyeleti rendszerük nemcsak online monitorozza az akkumulátorok és azok környezetének adatait, hanem automatizált beavatkozásra is képes az online működés érdekében. A projektet a Norvég Alap is támogatta.

A hagyományos akkumulátorok élettartama megnövelhető Forrás: [origo]

A fejlesztés – az információtechnológiából átemelt kifejezéssel élve – szerver és eszközoldali adatforgalomra épül. Ez a szakmai kifejezés nem takar mást, mint azt, hogy a felügyeleti rendszer valós idejű adatokat kap az akkumulátorok aktuális állapotáról, és képes annak működését, töltési idejét külön beavatkozás nélkül is optimalizálni. Ennek jelentőségét az adja, hogy az optimalizált működéssel akár a gyártók által megadott működési időtartam is megnövelhető,

de a 20 százalékos élettartam-növekedés általában megalapozott várakozás lehet.

Ha a hagyományos akkumulátoraink élettartamát ilyen távfelügyeleti megoldással, kényelmesen tudjuk növelni, azzal jelentősen csökkentjük a környezeti terhelést. A távfelügyelet nemcsak intézményekben, hanem elektromos meghajtású járművek esetén is megoldható, azok használati módjához igazítva töltésüket. Így az eszközöket sokkal ritkábban kell cserélni, mint azt megelőzően, így kevesebb hulladék keletkezik, és csökkennek a beszerzés költségei.

Így a projekt – a környezetvédelmi szempontok előtérbe helyezésével – a „Zöld ipari innováció” programba illeszkedik.