Nem hajlandó kompromisszumokra a kékvérű autómárka

rolls-royce, hibrid, márka
Az új Phtantom-ban várhatóan mégsem lesz hibrid hajtáslánc
Vágólapra másolva!
Nem maradt más hátra, a Rolls-Royce is beadta a derekát: a világhírű elitautók gyártója bejelentette, hogy nyitnak a környezetkímélő meghajtásokra. Persze a brit királyi márka ezt is különleges eleganciával teszi, és a hibridek kihagyásával egyből az elektromos megoldásokra vált.
Vágólapra másolva!

Ugrásszerűen terjednek és egyre népszerűbbek az elektromos és a hibrid meghajtású autók. Épp a napokban írtunk mi is arról, hogy a Volvo hamarosan végleg leáll a hagyományos meghajtású járgányok fejlesztésével, hogy a hibrid és villanymegoldásokra koncentrálhasson.

Az autócsodák rajongóinak figyelme szinte ezzel egyidejűleg Nagy-Britannia felé fordult. A Rolls-Royce ugyanis bejelentette, elfogadja az új, környezetbarát technológiákra épülő iparági változásokat. Sőt a vállalat vezetői úgy vélik, a márka maga is részese és alakítója lehet az új korszak megalapozásának. Ezt olyannyira komolyan gondolják, hogy Torsten Müller-Ötvös, a cég első embere nyilatkozatából kiderül,

nem vacakolnak a hibrid megoldásokkal, egyből villanymeghajtással képzelik el a közeljövő fejedelmi autóit.

Prémiumon felüli minőség, amiből nem engednek

A hibrid meghajtást általában valamiféle átvezetésnek tartják a hagyományos benzines autók és a jövő elektromos meghajtású autói között. A Rolls-Royce azonban úgy látja: neki és vevőiknek nem elég jók a hibrid technológiák. Félmegoldásokat pedig nem szeretnének vásárlóiknak kínálni, akik a legmagasabb minőséget várják a márka valamennyi darabjától.

A cég kínálatában nem lesznek hibrid modellek, mert a Rolls-Royce autóinak vásárlói nem szeretnének új technológiák tesztelésében részt venni, amikor

ők a lehető legjobb és kompromisszumok nélküli megoldásokat keresik

- árulta el Müller-Ötvös.

A márka rajongói és potenciális vásárlói már tűkön ülnek, hiszen a vállalat július végére ígérte új modelljének bemutatóját. A hatalmas és brutális megjelenésű Phantom új kiadása a korábbi hírek szerint hibrid hajtással érkezett volna. Ám úgy tűnik, a cég annyira komolyan gondolja a megoldás teljes mellőzését, hogy valószínűleg mégsem lesz hibrid hajtáslánc a néhány hét múlva bemutatkozó csúcskocsiban.

Az új Phantomban várhatóan mégsem lesz hibrid hajtáslánc Forrás: RR

Még várnak a megfelelő megoldásra

Ennek tükrében indokolt a kérdés: mikor fognak kigördülni a garázsokból az új, kizárólag elektromos hajtással üzemelő Rolls-Royce autók? A cég azt mondja, itt sem kívánnak kompromisszumot kötni, és a technológia megfelelő fejlettségére várnak.

Ha minden feltétel adott lesz a Rolls-Royce irányítói szerint is, akkor bizonyára nem kell sokat várni a fejlesztésekre. Ezzel a névvel vélhetően elektromos meghajtású autókkal is könnyű lesz megszólítani az átlagnál némileg szűkebb célcsoportjukat, akiknek tagjai a hallgatólagos definíció szerint azok közé tartoznak,

akiknek bármikor van szabadon mozgósítható 300 millió forintjuk.