A Tesla-vezér 100 nap alatt megoldja Dél-Ausztrália áramellátását

tesla, akkumulátor, energiatárolás, megújuló
A Tesla hatalmas akkumulátort épít Ausztrália szeles tájára.
Vágólapra másolva!
A Tesla ismét nagy bejelentést tett: Dél-Ausztráliában telepítik a világ legnagyobb lítium-ion technológiájú akkumulátorát. A gigászi tároló egy francia építésű szélerőmű-parkra csatlakozik, hogy megújuló energiát szolgáltasson sokezer háztartásnak.
Vágólapra másolva!

Hála a rendszeresen érkező technológiai bejelentéseknek, a Teslatól már szinte el is várjuk, hogy egyszerre izgalmas és innovatív ötlettel álljon elő legközelebb is. Ebben most sem csalatkoztunk, hiszen a vállalat első embere, Elon Musk egy korábbi ígéretéhez kapcsolódik a friss bejelentés. Eszerint megvalósul Musk ígérete, miszerint gigantikus energiatárolót építenek az ausztráloknak azért, hogy stabillá váljon sok tízezer ember áramellátása.

Mindezt megújuló forrásra támaszkodva.

100 megawatt és 100 nap, vagy ingyen lesz

Musk még tavasszal jelentette be, hogy vállalata kész megoldást nyújtani az energiaellátás jelenlegi problémáira, és stabilizálni a régió áramellátását. Az érintett óriási terület pedig nem máshol, mint Dél-Ausztráliában található.

A Tesla egy, már működő energiatermelőre csatlakoztatná kolosszális elemét. A Neoen nevű francia csoport már egy ideje üzemelteti ott Hornsdale nevű szélenergia-farmját, amely a kedvező légmozgásoknak köszönhetően, szorgalmasan termeli is az áramhoz szükséges villamos energiát (az új európai szélfarm tervéről mi is írtunk nemrég). Csakhogy a környék – hazánkból nézve legalábbis – olyan óriási, hogy a meglévő rendszereknek gondot okoz az ellátás stabilitása. Ennek a léptéknek a megugrását vállalja magára a Tesla. Musk és csapata annyira biztos a dolgában, hogy bejelentették, ha

100 nap alatt nem sikerül összerakni az óriási tárolót, akkor azt ingyen odaadják az ausztráloknak.

A telep kapacitását 100 megawattra tervezik.

A Tesla hatalmas akkumulátort épít Ausztrália szeles tájára. Forrás: Tesla

Nem előállítani, tárolni a nehéz

Ha a Tesla legújabb vállalkozása sikerrel jár, az végre megoldást jelenthet a térség energiaellátásának ingadozására. A jelenlegi technológiák mellett már nem is a szél- vagy napenergiából termelt energia előállítása az igazi kihívás. Komolyabb problémát jelent a tárolás és az, hogy akkor táplálhassák azt a hálózatba, amikor hirtelen megnő a fogyasztás. A tárolt energiának nem csak megugró fogyasztásnál van jelentősége: tavaly például az erős szeleknek és özönvízszerű esőknek köszönhetően, hosszú időre megszűnt az ellátás a hálózaton. Ilyenkor kulcsfontosságú lehet a tárolt mennyiség lehívhatósága.

A Tesla telepének köszönhetően, a várakozások szerint hamarosan stabilizálódik az áramellátás és 30 ezer háztartás jut folyamatosan villamos energiához, melyet kizárólag megújuló forrásból nyernek.