A francia bíróság szerint nem követett el jogsértést a Google

2017.07.13. 15:22

A párizsi közigazgatási bíróság szerint a Goolge nem tartozik adókifizetéssel a vizsgált 5 éves időszakban. A Google-nak így nem kell kifizetnie az 1,12 milliárd eurós bírságot, ami a múlt havi Európai Bizottság trösztellenes 2,42 milliárd eurós bírságával már igen komoly büntetés lett volna.

A Google-nak sikerült megnyernie a pert, amelyben 1,12 milliárd euróra is büntethette volna a francia állam a keresőóriást, amiért kihasználta az adózási kiskapukat, ám a bírósági ítélet szerint nem követett el semmi törvénybe ütközőt.

A Google sértett törvényt azzal, hogy kikerülte a francia adórendszert, és az országon kívül, Írországban intézte értékesítéseit. A párizsi közigazgatási bírság ítélete szerint a Google európai írországi központja nem kötelezhető adózásra úgy, mintha állandó bázis lenne Franciaországban.

A Google Ireland Ltd. nem adóköteles Franciaországban a 2005-2010-es időszakban" nyilatkozta a bíróság.

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Christoph Dernbach

Az ezzel párhuzamos büntetőügyben a francia ügyészek 2016 májusában – több hónapos előkészület után – betörtek a Google anyacége, az Alphabet Inc. párizsi irodájába, hogy bizonyítékokat szerezzenek. A folyamatban lévő vizsgálat célja, hogy ellenőrizze a Google Írországi egységét, hogy vajon állandó telephellyel rendelkezik-e Franciaországban, és vajon a cég Franciaországból származó bevételét nem jelentette-e le máshová tartozóként.

A francia Párizsi Közigazgatási Bíróság megerősítette, hogy a Google a francia adótörvények és a nemzetközi szabványok szerint jár el" – nyilatkozta a Google. „Továbbra is elkötelezettek vagyunk Franciaország és a digitális gazdaság növekedése mellett."

A Google győzelme a legjobbkor jött, mivel Franciaország újonnan megválasztott elnöke, Emmanuel Macron megfogadta, hogy országát startup nemzetté változtatja, és ígéretet tett, hogy júniustól egy 10 milliárd eurós alappal segítik az innovációk finanszírozását. Hetekkel később, a francia milliárdos Xavier Niel előirányzott egy inkubátor házat a leendő technológiai cégek számára Párizsban, hogy a főváros méltó vetélytársa lehessen a Szilicium-völgy cégeinek.

Kontinens szerte alkalmazza a Google vezetősége az adózás csökkentésére bevett technikákat, például egy 14 éve húzódó vitában nemrég sikerült egy 306 millió eurós megállapodásra jutnia az olasz hatóságokkal.

Forrás: Imaginechina/Da qing - Imaginechina/Da Qing

A párizsi bírák úgy döntöttek, hogy a Google Irelandnek nem ugyanazok az adóztatási feltételei, mintha állandó telephellyel rendelkezne Franciaországban, mivel a Google France nem rendelkezik ehhez elegendő autonómiával. A bíróság szerint ezt bizonyította az a tény, hogy a Google France alkalmazottai nem fogadhattak el online hirdetési kérelmet a helyi ügyfelektől, mivel minden megrendeléshez szükséges volt az ír telephely jóváhagyására.

A döntés előtt a párizsi közigazgatási bíróság egyik tanácsadója már kiadott egy nem kötelező érvényű közleményt, amely azt sugallta, hogy a társaságot a jogszabály hiányosságai miatt részben fel kell menteni.

A mostani döntés jókor jött a cégnek, mivel

a múlt hónapban 2,42 milliárd eurós trösztellenes bírsággal sújtotta az Európai Bizottság az online keresésben mutatott erőfölénnyel való visszaélés miatt. A bírság egy hétéves vizsgálatot zárt le, amelyben Brüsszel úgy döntött, hogy a Google visszaélt online keresési monopóliumával, amikor jogtalanul előnyhöz juttassa saját bevásárló szolgáltatását.