Egymilliárd forintból újulnak meg utak Miskolcon

Vágólapra másolva!
Egymilliárd forintból kilenc utat, útszakaszt, valamint egy hidat újítanak fel Miskolcon. A munkálatokat július 17-én kezdik. 
Vágólapra másolva!

Koczák Szilvia, a Miskolci Polgármesteri Hivatal szóvivője az MTI-nek azt mondta, a miskolci önkormányzat körülbelül

egymilliárd forint vissza nem térítendő

állami támogatást nyert el az útfelújításokra. A tervek szerint a kivitelezések leghamarabb július 17-én kezdődhetnek. Azt már biztosan lehet tudni, hogy a munkálatok idején általában egy-két napos félpályás, 300-500 méteres

útlezárásokra kell számítani.

Az autóbusz-közlekedés, ideiglenes megállóhelyek kijelölésével, egyetlen utcán sem szünetel.