Felfüggesztették a Kulcs-Soft részvények tőzsdei kereskedését

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átmeneti időszakra felfüggesztette a Kulcs-Soft részvényeinek tőzsdei kereskedését, mert az megsértette az előírásokat. A moratórium a jegybank által előírt rendkívüli tájékoztatás Kulcs-Soft Nyrt. általi közzétételéig marad érvényben– jelentette a jegybank.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a folyamatos piacvizsgálata alatt észlelte, a Kulcs-Soft Számítástechnikai Nyrt. saját weboldalán, és a Budapesti Értéktőzsde honlapján, hogy vezetői feladatokat ellátó személy által kötött ügyletre vonatkozó információkat hozott nyilvánosságra. A közleményben az áll, hogy

a társaság, a jegybank által működtetett hivatalos közzétételi helyen elmulasztotta közzétenni a rendkívüli tájékoztatást.

A Kulcs-Soft hibája miatt az MNB haladéktalanul tájékoztatást kért a kibocsátótól. A társaság nyilatkozata és az MNB rendelkezésére álló bizonyítékok alapján a jegybank megállapította, hogy

a Kulcs-Soft Nyrt átmenetileg képtelen az MNB által működtetett hivatalos közzétételi hely használatára.


Az MNB a jogsértő állapot megszüntetéséig felfüggesztette a Kulcs Soft- Nyrt. részvényeinek forgalmazását a Budapesti értéktőzsdén. A mulasztás pótlása után az MNB azonnal intézkedik az érintett értékpapírok tőzsdei kereskedésének visszaállításáról.