A kereskedelemben is bevezetnék az ágazati bérminimumot

Vágólapra másolva!
A kereskedelemben is bevezetnék jövőre az ágazati bérminimumot - írja szerdai számában a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

A munkavállalói oldal a kiskereskedelemben is kezdeményezi az ágazati párbeszéd bizottság összehívását annak érdekében, hogy a turizmus iparág mintájára

az országosan kötelező bérminimumnál jóval magasabb fizetésekről állapodjanak meg a szintén létszámhiánnyal sújtott bolti területen.

A lapnak a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének alelnöke azt mondta, a többi ágazatnak is fel kellene zárkóznia a turizmushoz, különben eltorzul a munkaerőpiac. Buday Pálné elmondta, hogy a kiskereskedelemben nincs ágazati kollektív szerződés. Mint mondta,

nagyon időszerű lenne a bérek rendezése, és az ágazati kollektív szerződés orvosolhatná a létszámhiányt.

A munkaadói oldal képviselői a lapnak azt jelezték: elismerik, hogy ebben az ágazatban is beszélni kell a bérekről, azonban szerintük annyira összetett a kiskereskedelem, hogy a kormány segítsége nélkül nem fognak tudni megállapodni a dolgozókkal.