Eladja Gránit Bank részvénycsomagját a kormány

Hegedűs Éva
Elnök-vezérigazgató
GRÁNIT Bank Zrt.
1095 - Budapest
Lechner Ödön fasor 8.
Hegedüs Éva
Vágólapra másolva!
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter személyesen tájékoztatta a Gránit Bank elnök-vezérigazgatóját, Hegedüs Évát a döntésről, mely szerint az állam nyílt értékesítési eljárásban akarja eladni a tulajdonában lévő részvénycsomagot.
Vágólapra másolva!

A 2014 óta nyereséget termelő Gránit Bank teljesítette a kormány pénzügyi elvárásait, ugyanakkor a kisebbségi állami részvénycsomag eladása része annak a stratégiának, miszerint a kormány nem kíván szerepet vállalni a bankszektorban, a meglévő részesedéseit értékesíteni fogja a jövőben.

– nyilatkozta Hegedüs Éva a portfolio.hu-nak.

A részvénycsomag érétkesítése két szakaszban valósul meg – a nemzetközi normának megfelelően –, és a vagyonvédelmi törvény alapján nyilvános eladási eljárás keretében fog zajlani.

Az első fázis során a befektetők egy részletes tájékoztatóhoz és banki áttekintéshez juthatnak hozzá, ami alapján indikatív ajánlatot – vagyis olyan, a finanszírozó cég által az ügyfélnek tett ajánlat, ami nem kötelező érvényű – nyújthatnak be.

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója Forrás: GRÁNIT Bank

„Az indikatív ajánlatok alapján a kiíró a pályázati kiírásban szereplő szempontrendszer alapján eldönti, hogy kiknek az indikatív ajánlatát fogadja el. Akik továbbjutnak, azok hozzáférést kapnak az adatszobához, valamint lehetőségük van menedzsment-interjúk lebonyolítására. A kötelező érvényű ajánlatok alapján a nemzetgazdasági miniszter ugyancsak a pályázati kiírás alapján megfogalmazott kritériumok szerint kihirdeti a nyertes pályázót, aki a különböző hatósági engedélyek és egyéb a bank alapszabályában rögzített eljárást követően válhat részvényessé." – fejtette ki az eljárást Hegedüs Éva.

Noha még korai megmondani, de az elmúlt időszakban történt piaci tranzakciók alapján az állam valószínűleg nyereséggel fog kiszállni. A leendő érdeklődőkkel szemben igen optimista az elnök-vezérigazgató, aki hozzátette, hogy a Gránit Bank továbbra is fontosnak tartja a tőzsdére lépést, de konkrét időpontot még nem mondott.

A Gránit Bank indulása óta folyamatosan növekszik, 2017 júliusára mérlegfőösszege elérte a 260 milliárd forintot, ami éves átlagban 66 százalékos növekedésnek felel meg, az adózás előtti eredménye pedig több mint 400 millió forint.

A hitelállomány megközelítőleg 110 milliárd forint, amely éves átlagban 109 százalékos növekedést jelent a kezdeti időszakhoz képest, ráadásul a portfolió minősége kiváló, a nem teljesítő hitelállomány csupán 0,15 százalék.

– tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

A lakossági ügyfelek számára már 2011 óta lehetséges az online számlanyitás, kicsivel később került bevezetésre a videóbank szolgáltatás, aminek lényege, hogy biztonságos internetkapcsolat segítségével a bank ügyintézőjével lehet megbeszélni a pénzügyi szolgáltatásokat. 2016-ban indult a GránitPay mobilfizetési szolgáltatás, ami a Mastercaddal együttműködve egy újgenerációs mobiltelefonnal történő fizetést tesz lehetővé. Valamint a Gránit Bank éppen ma vezette be az új pénzmosási törvény által lehetővé tett online ügyfél azonosítási rendszerét.