Nagyon kelendő idén a Microsoft felhője

felhő, microsoft, bevétel
Nagyra hízott idén a Microsoft felhője, örülnek a bevételnek
Vágólapra másolva!
Több mint húsz éve jelent meg az első felhő a Microsoft-nál. Ám ami akkor a Windows 95 logójának hátteréül szolgált, napjainkban az egyik legerősebb szolgáltatási ággá nőtte ki magát Redmondban. Olyannyira, hogy idén eddig a vártnál is nagyobb bevételt hoztak a felhőalapú megoldások.
Vágólapra másolva!

A Microsoft közel a duplájára növelte bevételeit az Azure néven futó felhőszolgáltatásából a legutóbbi negyedévben. Ezzel a vállalati webszolgáltatások piacán jelenleg első Amazont is befogta, a két óriás között egyre kisebb a távolság.

Jöttek a milliárdok

A Microsoft idei szárnyalása az elemzők és a vállalat saját közlése szerint is, egyértelműen a felhőszolgáltatások kimagaslóan jó szereplésének köszönhető.

A cég 24,7 milliárd dolláros negyedéves forgalmat ért el, és ez a nem várt növekedés a felhőből érkezett.

A bevételek idén 4 százalékkal nőttek, ha nem számítjuk hozzá a LinkedIn szolgáltatást, melyet tavaly kebelezett be az óriás. Eközben a negyedéves nettó bevétel 7,7 milliárd dollárra rúgott, szemben a tavalyi év hasonló időszakának 5,5 milliárd dolláros bevételéhez képest, ami

40 százalékkal magasabb a vártnál.

Bár ebben a negyedévben az Amazon beelőzőse még nem sikerült, de a Microsoft arra is büszke lehet, hogy a harmadik nehézsúlyú versenyzőnek, a Google-nak sem sikerült a konkurens szolgáltató szárnyalását letörnie. A Microsoft-nak nem csak a bevétele, hanem a nyereségessége is nőtt a negyedéves mutatók alapján. Az Azure szolgáltatás 97 százalékkal növelte bevételeit, de a főhadiszálláson úgy gondolják, még mindig van benne tartalék.

Nagyra hízott idén a Microsoft felhője, örülnek a bevételnek Forrás: Shutterstock

Nyiss ablakot a felhőre

A Microsoftnál arra hívták fel a figyelmet, hogy a növekedés nem csak a gazdasági elemzők és a nyilvánosság, de még számukra is különösen figyelemre méltó. Az elmúlt pénzügyi évben az Azure és egyéb szolgáltatások, mint az Office365 és a Dynamics365, együttesen is 15 milliárd dollár alatti forgalmat tudtak produkálni.

A mostani kiemelkedő eredményeknek köszönhetően, a Microsoft a következő negyedéves forgalmat is a mostanihoz hasonló, 24 milliárd dollár körüli értéken várja.

A világ egyik vezető vállalatának szüksége is van arra, hogy eredményesen szerepeljen a webalapú szolgáltatások versenyében. A korábban a bevételek legfontosabb forrását jelentő Windows-licencek értékesítése folyamatosan csökken. A Microsoft megerősítette: évek reménykedése látszik most valóra válni a felhőknek köszönhető jó eredményekkel.