Ezeket biztos nem tudta a Monopolyról

Monopoly társasjáték
Igen, ez is sport és felfrissít
Vágólapra másolva!
Vásárolj földet, nem csinálnak belőle többet – mondta Mark Twain. Ez az elv mindenkinek jó szolgálatot tehet, aki játszik a Monopolyval, ráadásul ez a legnépszerűbb társasjáték, amin generációk nőttek fel. Vonzereje inkább mégis abban rejlik, hogy lehet ingatlant vásárolni, szállodát építeni rá, majd a magas bérleti díjakkal megsarcolni a többi játékost.
Vágólapra másolva!

A játék kevéssé ismert feltalálója, Elizabeth Magie kétségtelenül börtönbe küldené magát, ha megélte volna a mai Monopoly játékuralmat, és hogy manapság már hányféle verzióban is kapható a társasjáték. És hogy miért? Mert minden elkötelezett játékos pontosan az ellenkező értéket látja az asztali vetélkedőben, mint amiért valójában készült.

Forrás: William Warby

Magie 1886-ban született, és az akkori normák és politikák elleni lázadónak tekinthető személy volt. A negyvenes éveiben sem volt még házas, büszke volt önállóságára. Egyszer például egy újsághirdetést is feladott

„fiatal amerikai rabszolganő” címmel, aki eladó a legmagasabb ajánlatért.

Akkor Magie sokkolta az olvasókat, de ez is volt a célja azzal, hogy rávilágított a nők alárendelt szerepére.

– mondta Magie.

A játék kitalálásához vezető út egy könyvvel kezdődött, amit apja, James Magie anti-monopolista politikus adott neki. Henry George Haladás és szegénység című kötetének lapjain olyan meggyőződéssel találkozott, ami nagy hatással volt rá:

Bábuk a játékból Forrás: AFP/Mladen Antonov

Az 1870-es évek utazással teltek George számára, és ezalatt láthatta a növekvő jólét közepette tartó nyomorúságot is. Úgy vélte, hogy nagyrészt a földtulajdonlás egyenlőtlensége okozza ezt.

Az állam figyelmét ugyan felhívta arra, hogy a föld értékét nem a tulajdonos adja, hanem a természet és az infrastruktúra, ezért azt meg kellene adóztatni, a befolyó összegből pedig lehetne iskolákat és kórházakat felhúzni, és fejlesztéseket finanszírozni.

Annak érdekében, hogy bizonyítsa George elméletét, Magie feltalálta, majd 1904-ben szabadalmaztatta a Landlord's Game-et, vagyis a Földbirtokosok Játékát.

A tábla kerek elrendezést kapott (ami akkoriban újdonságnak számított), valamint utcákkal és tereptárgyakkal is ellátták. A játék kulcsfontosságú újítása azonban a két szabálycsomag volt, amit Magie megalkotott.

A „Jólét" szabályozás alatt minden alkalommal, ha valaki tulajdont vásárolt, adót fizetett (ahogy George is elképzelte), a játékot pedig mindenki megnyerte – még az is, aki a legkevesebb pénzzel rendelkezett –, aki megduplázta a kezdethez képest a saját tőkéjét.

Míg a „Monopolista" szabályozás alatt a játékosok már előre láthatták, hogy ki fog ingatlant vásárolni, magas bérleti díjat kiszabni, és behajtani azoktól, akik nem voltak elég szerencsések – egyetlen győztes lett, miközben mindenki más csődbe ment.

A kettős szabálycsomag célja, hogy a játékosok megtapasztalják, a jelenlegi rendszer szokásos kimeneteleinek következményét, és hogy megértsék, az ingatlan tulajdonjogának különböző megközelítése mennyire jelentősen eltérő társadalmi eredményt szülhet.

A játék a siker és a kudarc minden elemét tartalmazza a való világból, és a cél maga a jólét felhalmozása – foglalta össze Magie.

társasjáték iskolásoknak, Monopoly Forrás: AFP

A játék hamarosan az értelmiségek, és egyetemi kampuszok – mint például a Harvard vagy a Columbia –, valamint a kvékerek kedvencévé vált, olyannyira, hogy az utóbbi közösség saját adaptációt is készített, Atlantic Cityben lévő utcanevekkel, amit később

a munkanélküli férfi, Charles Darrow sajátjaként adott el a Parker Brothers játékvállalatnak.

Miután a játék valódi eredete kiderült, a Parker Brothers megvásárolta Magie szabadalmát, de egyszerűen átnevezte Monopolynak, és csak az egyik szabálycsomagot adta oda a közönségnek. A legrosszabb, hogy Darrow még mindig állította, hogy a játékot ő találta ki, és az eladással milliomossá vált – és ez tökéletesen példázza a játék szabálycsomagját, amivel Magie a kapitalizmus hibájára mutatott rá: üldözd a vagyont, és törj össze minden ellenfelet, ahhoz hogy sikeres legyél.