Egyre kevesebb amerikainak van saját ingatlana

ingatlan, budapest, adásvétel, alku
Ha a vevő nagyot akar alkudni, az eladó könnyen vissza is léphet
Vágólapra másolva!
Friss kimutatások szerint az amerikaiak számára már egyáltalán nem fontos az, hogy saját ingatlanuk legyen. A lakosság nagy része inkább a lakásbérlést választja, de nem mindig önszántából.
Vágólapra másolva!

A Pew Reasearch Center (Pew Kutatási Központ) friss kimutatása szerint 1964 óta csak egyszer fordult elő, hogy annyi lakás legyen albérlők kezében, mint most.

Az Egyesült Államok 2006 és 2016 között összesen csak 7,6 millió új háztartás jött létre, részben a gazdasági válság elhúzódó hatásai miatt. Ebben a 10 éves időszakban, a lakásukat bérlő háztartások száma

34,6 millióról (a lakosság 31,2 százaléka) 43,3 millióra (a lakosság 36,6 százaléka) ugrott.

A saját lakás sokak számára csak álom marad Forrás: Depositphotos

Ez a százalékos arány utoljára 1965-ben volt ilyen magas, akkor a háztartások 37 százaléka bérelte lakhelyét.

A fiatal felnőttek korcsoportja az egyik éllovas a statisztikákban, ami nem meglepő hiszen erre a rétegre mindig is jellemző volt, hogy előnyben részesítik az ingatlanbérlést. Az arány viszont tovább nőt a 35 évnél fiatalabbak között,

így jelenleg 65 százalék azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyek bérlik ingatlanukat.

Egyre kevesebb az ingatlan tulajdonos Forrás: Getty Images/2011 Getty Images/Scott Olson

A legnagyobb ugrás a 35 és 44 év közé eső amerikaiak között érzékelhető. Ebben a korcsoportban a lakásbérlők száma

több mint 10 százalékot ugrott, 31 százalékról 41 százalékra.

A legidősebb korosztályban is emelkedett azok száma, akik a saját tulajdonú lakás helyett a bérlést választják. A 45 és 64 év közötti korosztályban ez az arány 22 százalékról 28 százalékra változott 2006 és 2016 között.

Ezek az adatok természetesen nem azt jelentik, hogy az emberek már nem szeretnének saját otthont. A Pew felméréséből kiderül, hogy

a megkérdezettek 72 százaléka valamikor élete során szeretne majd saját lakást venni.

A válaszolók 65 százaléka azt mondta, hogy a kialakult körülmények miatt bérel lakást és csak 32 százalékuk nyilatkozta azt, hogy saját elhatározásból választotta az albérletet.

A megkérdezettek döntő többsége anyagi okokra hivatkozott amikor rákérdeztek, hogy miért választották a bérlést.

Az amerikai lakosok nagy része inkább bérli lakását Forrás: NurPhoto/Jonathan Nicholson/NurPhoto/Jonathan Nicholson

Az ingatlan hitelek történelmileg kedvezőek Amerikában és a bankok is kicsit rugalmasabbak mint közvetlen a válság után voltak, de annak mindörökre vége, amikor a hitelkérők gyakorlatilag mindenféle dokumentáció nélkül jutottak hozzá kölcsönükhöz,

tehát a hitelfelvétel sokkal nehezebb lett, mint a válság előtte.

Ugyanakkor néhány olyan ember sem vesz most saját ingatlant, aki egyébként anyagilag megtehetné, mert fél az újabb gazdasági válságtól, így inkább a biztonságosabbnak tartott megoldást választja.