A Waberer’s jól teljesít az idei évben

bróker kereskedés befektetés tőzsde pénz részvény kötvény
44201565 - a woman holding a smart phone running a trading or forex app with charts and data
Vágólapra másolva!
A társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte az első féléves számait. Nőtt a részvény árfolyama és a cég árbevétele is emelkedett a tavalyihoz képest.
Vágólapra másolva!

A beszámoló szerint a részvényre jutó eredmény (EPS) 0,37 euróról 0,48 euróra, 29,2 százalékkal emelkedett. Továbbá a bruttó fedezett éves szinten 14 százalékkal, 68 millió euróra nőtt 2017 első félévében.

A bruttó margin 0,1 százalékponttal, 21, 6 százalékra emelkedett ugyanebben az időszakban.

Továbbá rendszeres EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 40,4 millió euróra nőtt 2017 első felében, ami 3,7 százalékos növekedés az elmúlt év azonos időszakához képest.

123RF

A jelentésből kiderül az is, hogy közvetlen bérköltség, juttatások járulékok éves szinten

15 százalékkal 47 millió euróra nőttek 2017 első felében,

mivel a gépkocsivezetők száma és a kilométerenkénti költség is nőtt.

Végezetül a a bruttó adósságszámok éves szinten enyhe növekedést mutattak a flotta intenzív növekedése miatt, a nettó tőkeáttételi arány azonban változatlan, 2,9-szeres maradt, a rendszeres EBITDA növekedése mellett.