Húzóágazatból konszolidálódó szektorrá alakul a szélturbina-gyártás

Szélerőmű, szélturbina, zöld energia
Vágólapra másolva!
Még a két piacvezető szélturbina-gyártónak, a Vestasnak, valamint a Siemens Gamesanak is komoly fejfájást okoz az, hogy a szélenergia piaci ára egyre csökken, miközben az államok is inkább pályáztatnak az új beruházásokra. Ezeken pedig rendszerint a minél olcsóbb ár dönt, amelyet a beszállítói lánc végén álló, egészen apró vállalkozások is megéreznek, miközben a részvényesek csak kapkodhatnak a csökkenő részvényárfolyamok után.
Vágólapra másolva!

A müncheni székhelyű Siemens turbinaüzletága korábban is a piacvezető volt, majd legnagyobb konkurensükkel, a spanyol Gamesaval egyesültek pozíciójuk megerősítéséért. Ám a kedvezőtlen első féléves forgalom miatt, most mindkét anyavállalat megérezte a konszolidációs változásokat: a Siemens üzletágának részvényei 17 százalékot estek az elmúlt negyedéven, erre pedig a főhadiszálláson is nagyokat nyelnek.

A pályázat az új szitokszó a szélturbinák gyártóinál

A Siemens Gamesa vezetői is úgy látják: a legfőbb probléma az, hogy az olyan nagy piacokon, mint Franciaország, Németország vagy India, az állam egyre inkább pályáztatási rendszeren keresztül valósítja meg új beruházásait.

A potenciális kivitelezők kénytelenek egymás alá ígérni, ami végül olyan alacsony árat eredményez, amit mindenki megérez.

A részvényesek nyereségét mintha csak a szél fújná el, a dolgozók pedig idegeskedhetnek állásuk miatt. Van is miért: a Siemens

600 munkahelyet kénytelen megszüntetni, annyira gyenge volt a második negyedév forgalma.

Szélturbina: az elmúlt félévben már nem volt akkora üzlet gyártani mint korábban Forrás: AFP/Janek Skarzynski

Az ágazatot most utolérte a konszolidációs kényszer: nemrég a fejlett országok mellett a feltörekvők is elkezdték egyre-másra építeni a szélfarmokat, ám a sebesség lassulni látszik. A szereplőknek költséget és alkalmazotti létszámot kell csökkenteniük, ha azt szeretnék, hogy

a nyomott árak mellett még egyáltalán megérje szélturbinákat telepíteni.

A kisebb cégeknek pedig arra kell készülniük, hogy jelentőségük csökkeni fog a piacvezető cégekéhez képest. A hatodik legnagyobb Nordex épp most kezdi bekebelezni a szintén spanyol Acconiát, ám az akvizícióba beleszól, hogy a forgalom csökkenése miatt egyúttal csoportos létszámleépítésre is kényszerül, mert a részvényesek mind kevésbé bíznak a társaság sikerében. A részvényárak közben zuhannak, ám messze még a vége: az ágazat egyensúlya várhatóan csak további bukták után állhat be.