Gyenge: Meg kell kapjuk azt a segítséget, amire már elég régen várunk

2017.09.01. 14:34

Kormányzati beavatkozásra van szükség a kisméretű sörfőzdék talpon maradása érdkében - mondta Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke az Origónak.

Még idén márciusban fordult levélben a Gazdasági Versenyhivatalhoz Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke. Azt kifogásolta, hogy multinacionális cégek különböző kizárólagossági szerződésekkel és anyagi támogatásokkal elzárják a magyar sörfőzdéket a sörpiactól. Gyenge szerint a piacelzáró szerződések mind a magyar, mind az uniós jogszabályokkal szembemennek és ellehetetlenítik a hazai kisüzemi főzdék működését. A magyarországi főzdék közel 300 különböző fajta sört állítanak elő. Tavaly 57 ezer hektolitert gyártottak, piaci részesedésük 1 százalék alatti – ismertette a 43 kisüzemi sörfőzdét tömörítő érdekvédő szervezet elnöke, aki azt prognosztizálja, hogy idén is 1% körüli piaci részesedést érnek el. 

Gyenge zsolt szerint a kis sörfőzdék érdekében kormányzati beavatkozásra van szükségForrás: marthphoto/Martacsorba

2015-ben a Gazdasági Versenyhivatal már döntött arról, hogy a multinacionális sörgyártóknak ütemesen csökkenteniük kell a kizárólagos szerződésekkel lekötött, a kisüzemi főzdék elől elzárt csapolt sörpiaci részesedésüket. Ugyanakkor a mostani helyzettel kapcsolatban Gyenge Zsolt az Origónak arról beszélt, hogy a GVH döntés óta a magyar kisüzemi főzdék nemhogy kedvező változást nem, de sokkal inkább csak további kedvezőtlen fejleményeket tapasztaltak. Gyenge elmondta, amellett, hogy a magyar csapolt sörpiacra a hazai kézműves főzdék továbbra sem kerülhetnek be, tagjaikat még az olyan meglévő helyekről is kiszorították, például Békés, Csongrád, vagy Bács-Kiskun megyében, ahol korábban legalább üveges sörökkel bent lehettek.

Elég lehet-e a GVH fellépése, hogy a kisüzemi sörfőzdék is versenyezni tudjanak a csapoltsör piacon?

Szerintem nem, szerintem kormányzati beavatkozásra van szükség. A GVH–nak szerintem nincsen hatásköre. A nagy sörgyárak a versenyelőnyükkel és anyagi, meg pénzügyi előnyökkel olyan szerződéseket kényszerítenek rá a kiskereskedelmi szereplőkre, illetve a vendéglátósokra, amikkel mi nem tudunk versenyezni. Maga a GVH ezt nem tudja megszüntetni, ehhez kormányzati beavatkozás lehet szükséges.

Mit tudnak a kisüzemi sörfőzdék tenni még, hogy a helyzet változzon?

Lobbizni és különböző fórumokon elmondani a problémáinkat. Úgy gondolom, hogyha kibeszéljük és minden létező helyen elmondjuk a gondjainkat, remélhetőleg előbb-utóbb meghallgatásra találnak. Mi magyar termelők vagyunk, magyar tőke áll mögöttünk és magyaroknak adunk munkát. A saját nemzeti piacunkhoz hozzá kell férnünk, ott tudnunk kell versenyezni és érvényesülni, ehhez pedig segítségre van szükségünk.