Régiós jelenség az ingatlanárak drágulása

kulcs eladás átadás ház lakás szerződés
Estate agent hands keys to couple
Vágólapra másolva!
Magyarország élen jár Európa országai között a kiadott lakásépítési engedélyek számát tekintve, de a lakásárak emelkedése is nálunk volt az egyik legnagyobb mértékű. Ennek ellenére még mindig Magyarországon a legolcsóbb lakáshoz jutni, mint a környező országokban – derül ki az ingatlan.com portál legfrissebb elemzéséből.
Vágólapra másolva!

Nagyjából egyszerre, 2014-ben indult meg az ingatlanárak emelkedése a régiós országokban, bár annak mértéke országonként eltérő volt. Sőt, ebben az évben a román lakásárak még csökkentek is, valamivel több mint 1 százalékkal. A következő években azonban mindegyik vizsgált országban növekedésnek indultak az ingatlanárak. Közös ingatlanpiaci jellemzője Magyarországnak a szomszédos országokkal, hogy a lakásárak emelkedése elsősorban a fővárosra és a nagyobb városokra jellemző. A kisebb településeken csekélyebb mértékű emelkedéssel lehet találkozni.

Csehország nyerte az első negyedévet

Bár a vizsgált időszak egészét tekintve, Magyarországon volt a legnagyobb mértékű áremelkedés,

az ingatlanok az idei év első negyedévében Csehországban drágultak a legjobban.

A magyarországi 8 százalékos emelkedés mértéke az uniós átlag kétszerese, de Csehországban ennél is nagyobb mértékben, 13 százalékkal kellett többet fizetni a lakásokért mint azt megelőzően.

Szlovákiában a Pozsony környéki átlagos négyzetméterenkénti ár, 570 ezer forintnak megfelelő mértékű euró volt. Prágában viszont 635 ezer forintnak megfelelő cseh korona, bár Csehországban máshol akár 100 ezer forintos négyzetméteráron is lakáshoz lehetett jutni.

2017 első negyedévének átlagos ingatlan négyzetméter-árai a régiós fővárosokban Forrás: ingatlan.com

Varsó is erősített, a lengyel fővárosban 530 ezer forintos volt az első negyedévi átlagos négyzetméter ár.

Bukarestben ennél csekélyebb összegért, 370 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti áron lakáshoz lehetett jutni.

Ennyi hónapot kell dolgozni egy lakáshoz

A régiós átlagos négyzetméterárak összehasonlítása akkor kap jelentőséget, ha az elemzések azt más mutatókkal is összefüggésbe hozzák. Így az egyes országok nettó átlagjövedelmeinek figyelembe vételével az is könnyen kiszámolható, hány hónapig kellene félretenni a teljes fizetést ahhoz, hogy az adott városban megvásárolható legyen egy 50 négyzetméteres lakás.

Az áremelkedés mértéke ellenére, még mindig Budapesten a legolcsóbb a lakás a régióban Forrás: Cultura Creative/Cultura/Judith Wagner Fotografie/Judith Wagner Fotografie

Pozsonyban legalább 11 évnyi átlagjövedelmet kell megspórolni, Prágában néhány hónapnál kevesebb is elég ahhoz, hogy vásárolni lehessen. Bukarest 9,7 évnyi jövedelmével a középmezőnyt foglalja el, a várost Varsó követi 8,5 évnyi spórolási mutatóval.

Bár a lakásárak összességében a magyar lakáspiacon emelkedtek a legnagyobb mértékben, Budapest a legolcsóbb város. Itt 7,6 évnyi jövedelmet kell megspórolni a lakáshoz.

Az ingatlan.com elemzője úgy véli: bár a következő 2-3 évben a lakások árainak további emelkedésére kell számítani, de a magyarországi árak így sem lesznek kiugróak a térségben.