Viszik a Ladát, mint a cukrot

Lada Vesta teszt
Vágólapra másolva!
Oroszországban 132 742 új autót adtak el augusztusban, ami 16,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Vágólapra másolva!

A több mint hatszáz, Oroszországban működő európai vállalatot tömörítő AEB által közölt adatok szerint az idei első nyolc hónapban értékesített új autók száma 9,6 százalékkal 980 921-re emelkedett. Oroszországban hatodik hónapja tart az új autók eladásának a növekedése. Az értékesített új autók száma az év végéig meghaladja majd az 1 milliót, ami azonban még igen messze áll a 2012-ben beállított, 2,935 milliós rekordtól.

Lada Vesta Fotó: Mudra László - Origo

Idén augusztusban is a Lada volt a legkeresettebb márka, 26,2 ezret adtak el belőle, 25 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az idei első nyolc hónapban összesen 192,9 ezer új Lada kelt el, 16 százalékkal több mint egy évvel korábban.
A dobogó második helyén a Kia állt, a bronzérmes pedig a Hyundai lett az idei első nyolc hónap eladásai alapján.