Felfüggesztik a kereskedelmi bányászati jogokat a védett területen

2017.09.11. 19:30

Legalább 120 napos haladékot kapott az Amazonas medencéjének egyik legféltettebb területe. Engedve a nemzetközi és a helyi közvélemény nyomásának és egy bírósági döntésnek, a brazil kormány egyelőre felfüggesztette azt a döntését, melynek értelmében korábban szigorú védelem alatt álló területeket enged át a kereskedelmi célú bányászatnak. Mint az Origo is megírta, Brazília előbb megszüntette a Dánia nagyságú, jórészt érintetlen, gazdag és változatos élővilágnak, és néhány zárkózottan élő indián törzsnek otthont adó védett státuszát, majd harmadára kiadta a bányászati engedélyt is.

Azóta tart a tiltakozás a brazil kormány döntése ellen, mióta kihirdették azt. A Renca nevű, értékes nyersanyagokban gazdag, de jórészt érintetlen esőerdővel borított területre kiadott bányászati engedély hangos kritikákat kapott Brazíliában és nemzetközileg is. Az indiánok képviselői mellett számos környezetvédő szervezet, a katolikus egyház, valamint az otthonában nagyon népszerű brazil szupermodell, Gisele Bundchen.

Felfüggesztés társadalmi vitával

A szövetségi bíróság döntése mellett, a közvélemény kritikus hangjai is komoly szerepet játszottak abban, hogy a brazil kormány egyelőre jegelje azt a döntését, mely megnyitná a korábban védett rezervátumi területeket a bányászat előtt.

A Dánia nagyságú védett terület aranyban, rézben, mangánban és más olyan fémekben gazdag,melyekre számos iparágnak szüksége van. Korábban Michel Temer elnök úgy döntött, megvonja az amazonasi esőerdő ezen részétől a védett státuszt, a bányászati és energiaügyi minisztérium pedig engedélyt adott a kitermelés megkezdésére.

Az amazonasi esőerdő egy része egyelőre megmenekült a terjeszkedő brazil ipartól

Forrás: 123rf

A kritikus hangok a döntés óta erősödtek, és végül a kormány beadta a derekát: felfüggesztik a döntés végrehajtását és társadalmi párbeszédet kezdeményeznek. Arról szeretnének egyeztetést, hogyan lehet elősegíteni a fenntartható fejlődést és megőrizni a természeti környezet jelenlegi állapotát.

A brazil kormány most közleményt adott ki arról, hogy széleskörű társadalmi egyeztetésre hívják az érintetteket. Legalább 120 nap lesz a vitára, valamint arra, hogy a kormány értékelje a helyzetet, és megerősítse, vagy megváltoztassa döntését.

Dél-Amerikai indiánok: a kisszámú tradiconális kultúrát is veszélyeztetné a bányászat

Forrás: AFP/LEO RAMIREZ/Leo Ramirez

Indiánok és érintetlen növényzet otthona

A Renca nevű terület a teljes védett körzet egyik legfontosabbika, rézből és aranyból valószínűsíthetően itt állnak rendelkezésre a legnagyobb tartalékok. Nem csak érintetlen esőerdei zöld takaró él ott, hanem az aparai, wayana és a vajapi indián törzsek is. Ezek a közösségek jórészt hagyományos életformájukat követik, a civilizációval csak érintőleges kapcsolatot tartanak fönn.

A kormány azt mondja: mindenképpen meg fogja őrizni a terület bio-diverzitását. Tennivaló akkor is lesz, ha a kereskedelmi társaságok végül nem kezdhetik meg a kitermelést. Arról érkeznek ugyanis hírek, hogy a Renca rezervátumban illegálisan már el is kezdődött a nyersanyagok kitermelése.