Dől a pénz az élelmiszeriparba

2017.09.13. 06:31

Háromszázmilliárd forintnyi uniós forrás érkezhet meg az élelmiszeripar szereplőihez az elkövetkezendő egy-két évben - mondta a Magyar Hírlapnak Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke, aki az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöki posztját is betölti.

A lap szerdai számában elmondta, ebből kétszázmilliárd a Vidékfejlesztési programhoz kötődik, a mikro- és a kisvállalkozások fejlesztéseit segítheti, illetve azon mezőgazdasági termelőket, akik az élelmiszeriparba kívánnak befektetni. Százmilliárd forintnyi Ginop-forrásra pedig a közepes méretű élelmiszeripari cégek pályázhatnak. Az elnyerhető források ötven százaléka vissza nem térítendő támogatás.

Hozzáfűzte: a pályázatok már megnyíltak, a döntések még nem születtek meg. Éder Tamás hangsúlyozta: a források megnyílása részben a NAK lobbitevékenységének köszönhető. Ugyanez vonatkozik az élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentési folyamatára, 2014-től több termék áfája is mérséklődött - mondta.

A NAK alelnöke jelezte: a kamara és a nemzetgazdasági tárca munkacsoportja várhatóan még ebben a hónapban összeül, hogy áttekintse, mely élelmiszerek áfája milyen ütemezésben csökkenhet a jövőben a költségvetés teherbíró képességének a tükrében.