Így lett milliárdos üzlet a világon a spermabank

2017.09.20. 17:49

Akár országokon átívelő szállítással is kérhető a megfelelő sperma, a donorok közötti válogatás pedig majdnem olyan, mint a társkereső oldalakon tallózni a lehetséges randipartnerek között. Ha megvan a megfelelő jelölt, akkor speciális küldeményben indul útjára a fagyasztott örökítő anyagot tartalmazó üvegcse, melynek normál tárolási körülményei a folyékony nitrogén, mínusz 200 Celsius-fokra hűtve. A The Economist összeállításából az is kiderül: a spermabankok erős versenyben, dinamikusan fejlődő piaci viszonyok között működnek.

A megfelelő spermadonor kiválasztása egyre inkább hasonlít a hagyományos értelemben vett pártaláláshoz – legalábbis az ügyféloldalról nézve, amihez a spermabankoknak, igazodni kell. Sőt, a most kínált szolgáltatások egy részét épp az ügyfélkör igénye hívta életre. Magasan képzettek, türelmetlenek és válogatósak: a spermadonor mellett döntő emberek jelentős hányadát az ezekkel a jellemzőkkel leírható nők képviselik. Azt is látni, hogy spermabankot üzemeltetni csak külön szolgáltatásként érdemes. A hagyományos gyógyító klinikák nem tudják biztosítani a magas költséggel járó eljárásokat úgy, hogy emellett szigorú szabályozási feltételeknek kell megfelelniük.

Nemzetközi tapasztalatok szerint, növekvő igény van a spermadonok szolgáltatásairaForrás: Getty Images/iStockphoto/© Rido/Ridofranz

Társadalmi változás is áll az örökítőanyag-biznisz mögött

A termékenységipar egyértelműen növekvő pályán van. A kereskedelmi alapon működő spermabankok forgalma 2025-re elérheti az 5 milliárd dollárt is, amelyet az egyértelműen növekvő kereslet valószínűsít. Emögött persze mélyrehatóbb és összetettebb társadalmi változások húzódnak.

A fejlettebb gazdaságú országokban ugyanis mindinkább kitolódik a gyermekvállalás időszaka. Az emberek előbb megalapozott egzisztenciát próbálnak teremteni a gyermekvállaláshoz, de nő azoknak a nőknek a száma is, akik vagy nem találnak számukra megfelelő hús-vér férj- és apajelöltet, vagy tudatosan egyedül kívánnak gyermeket nevelni.

Emellett jelentősen megnöveli a férfiak spermájának forgalmát az is, hogy mind több országban bővül azoknak a köre, akik jogosultak a bankok szolgáltatásait igénybe venni. A leszbikus párok és az egyedülálló nők is sok helyen már ezek közé tartoznak. A seattlei spermabank ügyfeleinek 90 százaléka az egyedülálló nők közül kerül ki, a világ legnagyobb ilyen intézetének, a Cryos International forgalmának 60 százaléka pedig két nőből álló párokhoz köthető.

A spermabankok forgalmának növekedést elősegíti az is, hogy nem csak utódra vágyó ügyfelek veszik igénybe szolgáltatásaikat.

Sok fiatal heteroszexuális pár dönt úgy – biztosra menve –, hogy a fiatal, egészséges apajelölt spermiumát minőség szempontjából ellenőrizteti, és ha az megfelelő, lefagyasztva tárolja addig, amíg megteremtik a családalapításhoz szükséges egzisztenciális körülményeket. De arra is számítani kell, hogy az orvostudományok és különösen a humángenetika fejlődése, új feladatot adhat a spermabankoknak.

A Cryos International a világ legnagyobb ilyen intézményeForrás: AFP/Henning Bagger

A donorok leadta anyagot a professzionális szolgáltatást nyújtó intézmények szigorúan ellenőrzik, és a donor tulajdonságainak ismeretében tudják katalógusszerűen megjeleníteni a leendő anyák számára kínálatukban. Ennek nem csak azért van jelentősége, hogy a leendő utód a lehető legközelebb álljon az anya elképzeléseihez adottságait illetően. A mind alaposabb vizsgálatokkal előzetesen szűrhetők a genetikai találkozásokból fakadó esetleges rendellenségek is. Az alkalmazott technológiai megoldások hasonlósága miatt, a spermabankok szolgáltatásaikat már őssejtek illetve az azokat hordozó köldökzsinór-szövetek tárolására is kiterjesztik.

Rend a lelke a sikeres utódkészítésnek

A spermabankok ugyanis kétirányú szolgáltatást nyújtanak.

Egyik oldalon a férfidonorokat, másik oldalon az utódra vágyó nőket szolgálják ki. Az országonkénti eltérő szabályozások azonban eltérő keresleti és kínálati viszonyokat alakítottak ki, ahogy az állami oldal döntéshozói megpróbálnak reagálni a gyorsan növő piacra. Nagy-Britanniában és Hollandiában például megszüntették a névtelen donorság lehetőségét, ez egy időben valóságos spermiumhiányhoz vezetett ezekben az országokban. Ezzel épp ellentétes a francia és a spanyol anonimitás, ahol kötelező vállalni az inkognitót. Kanadában a donorok nem kapnak pénzt fáradozásukért,

a legtöbb európai országban csak felmerülő költségeiket térítik. Az Egyesült Államokban viszont nincs központilag meghatározott költségtérítési korlát.

Országonként eltérő gyakorlata és mértéke van a donorok pénzbeli kompenzációjánakForrás: 123RF

Az ügyféloldali szolgáltatásokban is eltérések mutatkoznak, részben a bankok saját gyakorlata, részben az országban érvényes szabályozás miatt. Van, ahol a várakozási idő alacsonyabb, cserébe kevésbé alaposan szűrik illetve gyűjtik be a donorokról a nők döntését segítő információkat. De nem mindenütt azonos az ügyfélkör sem. Hongkongban és Svájcban csak házas, heteroszexuális párok vehetnek igénybe ilyen szolgáltatásokat. Franciaországban a leszbikus párokat és az egyedülálló nőket kizárták azokból.

Az országonkénti eltérő rendelkezések miatt így egyre nagyobb szerep jut a spermaexportnak.

Olykor ugyanis a külföldről rendelt anyag jelenti az egyetlen lehetséges megoldást a gyermekre vágyó nők számára,hiszen a szabályozási hézagok miatt, a beültetések egyes országokban így is végrehajthatók. A korszerű fagyasztási eljárásoknak, az internetnek és a nemzetközi fuvarozási vállalatoknak megfelelően, a jó minőségű örökítő anyag forgalomképes áruvá vált.

Ez is csak egy szolgáltatás

A piaci alapon működtetett spermabankok olyanok, mint más árukat és szolgáltatásokat kínáló cégek. Megszólítják vásárlóikat és lehetőség szerint elkötelezetté teszik azokat maguk iránt. Ebben persze közrejátszik az is, hogy az ügyfeleknek átlagosan 6-10 adagra van szükségük a kiválasztott donor anyagából ahhoz, hogy eljussanak a sikeres várandóságig.Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy ez alatt a tárolt készlet akár el is fogyhat. Ha az ügyfél nem akar új donort választani, előfordul, hogy várnia kell az újabb adagra. Mindez arra mutat rá, hogy mind a donor-, mind az ügyféloldalon, az üzlet az első eladásról szól és annak sikerén múlik, mennyire sikerül elkötelezetté tenni a vásárlót. Ha a szolgáltatás meggyőző, vélhetően nem fog máshol, más donor után keresgélni az utódra vágyó ügyfél.

Fagyasztva tárolják a hímivarsejteketForrás: BSIP/AMELIE-BENOIST / BSIP/Amelie-Benoist

A spermabankok egy része épp ezért nem is tekinti egészségügyi vonatkozásúnak saját működését. A Cryos például úgy véli,

az egészséges nő számára értékesített örökítő anyag felhasználása minden, csak nem orvosi probléma. Az intézmények másik csoportja ellenben különleges szolgáltatásként tekint tevékenységére. Seattle spermabankjánál úgy gondolják, a klinikai szakértelem biztosítja, hogy csak a legmagasabb minőségű spermiumok révén, gondos szűrővizsgálatok után lehessenek utódok idegenek között. Így - vélik - elősegítik az egészséges babák megszületését és a boldog családok létrejöttét. Az intézménynél presztízskérdésnek tekintik, hogy minden más helynél szigorúbban szűrik a jelentkezőket, és a donorok 1 százalékának spermáját fogadják csak be tárolásra, majd értékesítésre.

Keresleti piac tolja felfele az árakat

Az értékesített anyagok ára közel a duplájára emelkedett az elmúlt évtizedben. A London Sperm Bank-ban nagyjából 400 000 forintnak megfelelő fontot kell fizetni egyetlen adagért. A Cryos-ban a jelöletlen, névtelen sperma már 15 000 forintért vihető, ám a magasabb minőségű, alaposan bevizsgált, a donorról további információkat is tartalmazó csomagért legalább 500 000 forintnyi fontot kell kifizetni. De ha ez is kevés valakinek,

4-5 millió forintért exkluzív hozzáférést is vásárolhat a kiválasztott donor örökítő anyagához. Emellett további kisebb költségek merülnek fel akkor, ha például a nő hallani kívánja felvételről a donor hangját, vagy képet kíván látni róla.

A sperma és más emberi részek, például a szövetek forgalmazása, sokkal könnyebb szabályozási feltételek között zajlik jelenleg, mint korábban. A spermabankokra nem jellemző az extraprofit elérése, bár az is igaz, hogy a leadott anyagokat meglehetősen takarékosan osztják be. Ha egy donornak 100 dollárt (nagyjából 26 000 forint) fizetnek egy adásért, abból az intézmény gyakran öt adagot is elkülönít, melyet adagonként legalább ennyiért vagy akár a többszöröséért is értékesít. A tárolásra és kezelésre vonatkozó előírásokat természetesen ekkor is be kell tartani.

A spermabank szolgáltatást nyújtó intézetek más medikai szolgáltatást is kínálnakForrás: AFP/Henning Bagger

Nagy-Britannia 2014-ben indította el nemzeti spermabankját, de olyan csekély számban éltek a non-profit szolgáltatással, annak a piacinál lényegesen olcsóbb árai ellenére is, hogy két év alatt csak nyolc új donorra volt szükségük.

Magyarországon 1998-ban nyitott meg az első hazai spermabank. Ez a hímivarsejtek saját célra történő tárolását tette lehetővé. A Krio Intézetet 2016-ban az Országos Tisztiorvosi Hivatal vizsgálta, amely akkor tiltott szervkereskedelem miatt tett feljelentést. Az intézet ugyanis 2013 óta Dániából importált hímivarsejteket, azért, mert álláspontjuk szerint ott a hazainál jóval szigorúbb vizsgálatoknak vetik alá az örökítő anyagokat, és a tevékenységet be is jelentették a hivatalnak. Az ellentmondásos helyzetet a törvényi szabályozás megváltoztatása oldotta fel legalább részben azzal, hogy megengedte a gyűjtést is a spermabankoknak, nem csak a felhasználást.

Sok pár vágyik gyermekre, de Magyarországon is komoly probléma mindkét nemnél a meddőségForrás: Getty Images/Geber86/Geber86

Ma már bizonyos feltételek mellett, Magyarországon egyedülálló nő is igényelhet donorspermát. A szűrővizsgálatok elvégzéséért külön kell fizetni, így a mind jobb esélyű fogantatás komoly költséget jelenthet a pároknak, vagy a leendő anyának is. Úgy tűnik azonban, van igény a spermaszolgáltatásra.

A magyar meddő párok nagyjából felénél a férfi oldalon fennálló problémák jelentik a gyermekvállalás akadályát, de sok férfi egyezne bele abba, hogy a párja donorspermát kapjon. Magyarországon korábban évente 250-300 gyerek köszönhette donortól származó anyaggal való meddőségkezelésnek világra jöttét.