Megint veszik a bakelit lemezeket

2017.09.30. 17:58

Egy évtizeddel ezelőtt még alig néhány rajongó vásárolt hanglemezeket – 205 ezer eladott lemez csak 1,1 millió font (kb. 390 millió forint) bevételt generált. Azonban nemrég megfordult a piac – a BPI felmérése szerint 30 százalékkal nőtt a bakelit lemezek eladása 2017 első felében, 2016 első feléhez képest.

Gennaro Castaldo a British Phonographic Industry (BPI) kommunikációs igazgatója szerint az indie rock játszik kulcsfontosságú szerepet abban, hogy a hanglemezek ismét egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.

Néhány elkötelezett rajongót is meglepett, hogy a Sainsbury kiadott egy kisebb kollekciót klasszikus zenékből bakelit lemezen.

Lemezbörze LondonbanForrás: Image Source/Simon Potter

Kim Bayley az Entertainment Retailers Association (ERA) ügyvezető igazgatója pedig azt mondja, hogy a szövetség tagja keményen dolgoztak azért, hogy a hanglemez piac ismét beinduljon.

A cégek azonnal átálltak a CD-k eladására, amikor még a bakelitre is bőven akadt kereslet. Egyértelműen a kiskereskedők tartós kampánya a bakelit mellett – mint például a Record Store Day – készítette elő ezt a piaci trendváltást" – tette hozzá Kim Bayley.

A Record Store Dayt, és az ehhez hasonló eseményeket is lelkesen támogatták maguk a művészek is, akik gyakran különlegességeket és egyszeri ritkaságokat kínáltak munkáikból, amit mind az eladók, mind a rajongók nagy előszeretettel kerestek. A lemezjátszó szerelmeseinek köre pedig bővült az Y és X generáció tagjaival is.

De a bakelit lemez csomagolása és marketingje drasztikusan megváltozott a fellendülési folyamat során. Az újjáéledést az erősítette fel, hogy ezek az albumok már prémium termékként jelentek meg.

2007-ben még a hanglemezek vékonyak és olcsóak voltak. Manapság azonban már 20 font (nagyjából 7 ezer forint) alatt nehéz találni bármilyen bakelit lemezt, valamint masszívabbak, és sok esetben már dupla lemezként árusítják – ellentétben azzal, hogy korábban igyekeztek minél több dalt megjelentetni egyetlen lemezen. Ezzel szemben a Top listás CD-k ára 10-15 font között mozog.

Az 1980-as években a The Clash együttes London Calling című albumát duplalemezként árulták, ami igen ritkának számított. Ma már bátran adnak ki két, vagy akar három lemezes anyagot – és ezek olyan extrákkal vannak megtűzdelve, mint a poszter, a matrica, vagy az internetes letöltő kód.

Ráadásul vannak olyan együttesek, mint a Run The Jewels, amely az interneten ingyen letölthetővé tette mindhárom albumát, ugyanakkor ezeket bakeliton is meg lehet venni.

The Clash - London CallingForrás: Origo

De vajon mi lesz a következő visszatérő zenei hanghordozó a bakelit után? A Marvel Galaxis őrzői mozifilm főhősének, Peter Quillnek nagy szerepet játszott az életében a magnókazetta, és a film zenéjét is kiadták ebben a formátumban. Azóta pedig egyre több zenész jelenteti meg dalait kazettán.

Gennaro Castaldo szerint azonban a magnókazetta soha nem fog olyan hangzásélményt nyújtani, mint a hanglemez. A kazettákat nem nagyon lehet olyan különleges csomagolásban piacra dobni, mint egy lemezt, a hangminőség pedig a lejátszások számával arányosan romlik.

Bakelit mustraForrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Míg a bakelitlemez értékesítése virágzik, a formátumok között az Egyesült Királyságban még mindig csak a piac 2,6 százalékát tette ki tavaly.

A fiatalok egyre inkább a hanglemezek felé fordulnak, csakúgy mint azok, akik korábban is ismerték és kedvelték. Nem vagyok benne biztos, hogy ismét olyan tömegformátum lesz, mint régen. De az iparág mostani fejlődését nézve nem lesz gond a jövőjével" – tette hozzá Castaldo.

Vanessa Higgins, a Regent Street and Gold Bar Records vezérigazgatója szerint több formátumú korban élünk: a millenniumi generáció ugyan a digitális korszakban nőtt fel, de kíváncsiak a hanglemezekre is, hogy megtapasztaljanak egy más minőséget is. Ugyanakkor elég tere maradt még a CD-nek is, hiszen sok rajongó szereti a művészek alkotásait fizikailag is birtokolni, ajándékozni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK