Új alapokra helyezné a Tesla Puerto Rico villamosenergia-ellátását

2017.10.06. 15:40

Új alapokra helyezné Puerto Rico villamosenergia-ellátását Elon Musk. A Tesla első embere Tweeter üzenetben tudatta, hogy vállalata készen áll a hurrikán sújtotta sziget energiaügyeinek rendezésére. Ricardo Roselló, a kormányzó, stílusosan választweetben jelezte, hogy komolyan érdekli Musk ajánlata. A lényegre törő kommunikáció magasiskolája után, remélhetőleg hamarosan megindul a szerencsétlenül járt sziget áramszolgáltatásának helyreállítása, ami egyúttal annak reformját is jelentené.

Puerto Rico villamosenergia-ellátása meglehetősen korszerűtlen és drága rendszerre épül, a nemrég elszenvedett természeti katasztrófa után pedig csak még rosszabb lett a helyzet. Két héttel a Maria hurrikán elvonulása után, még mindig csak minden tizedik ember részére tudják biztosítani a szolgáltatást, és ez az a helyzet, melyben még a kormányzati tisztviselők sem kivételezettek. Elon Musk és csapata most ajánlatot tett: ha már így járt a sziget, a drámai alkalomból lehetőséget kovácsolva, átállhatnának a napenergiára.

A Maria hurrikán elsöpörte Puerto RIco infrastruktúrájának jelentős részétForrás: AFP/Ricardo Arduengo

Külföldön már bizonyított eljárás

Musk azzal érvel a puerto ricoiaknak, hogy napenergiára váltással nem csak hogy újra áramhoz jutna a sziget lakossága, hanem egyúttal meglépnék a megújuló fordulatot is. Ebben van is valami. A szigetnek most növelnie kellett olajimportját, hogy abból állítsanak elő elektromos energiát, és ez növelte az amúgy sem alacsony villanyszámlák összegét is. Több helyi lakos azt nyilatkozta, hogy a havi áramszámlájuk összege a 250 dollárt, azaz a kb. 65 000 forintot is elérte.

A techguru azt ajánlja, a Tesla napelemes termelők telepítésével megoldja az energiaellátást, egyúttal az energiafordulat útján is – vélhetően – visszafordulhatatlanul elindítja Puerto Ricot. Igaz, azt Musk is jelzi, hogy ekkora projektet még sosem vállalt be a Tesla, ám szerintük a technológiának nincsen felső kapacitáskorlátja.

A Tesla korábban valóban létesített naperőműveket, például a Hawaiihoz tartozó Kauai szigetén.

Elon Musk a Teslával átállítaná Puerto Ricot a napenergiára a mostani drága és korszerűtlen ellátás helyettForrás: Tesla

Ott mintegy 6 millió liter benzint spórolnak meg évente, 70000 lakos ellátását célozva. Puerto Ricon azonban mintegy 3,4 milló ember él. Musk és csapata viszont azt mondja, ha a sziget belevág, ők megugorják ezt a léptéket is.

Nagy vállalásokban jók

Az Origo is megírta, hogy Musk nyáron ígéretet tett arra, a világ legnagyobb lítium-ion akkumulátorának megépítésével, egyszer és mindenkorra megoldja Dél-Ausztrália áramellátási gondjait. Ott 30 ezer embert kell a közeli naperőműből nyert energia tárolásával kiszolgálani.A vállalásra magának adott 100 nap hamarosan letelik, így kiderül, tudják-e tartani a Teslánál a határidőt, vagy Musknak ingyen kell átadnia a létesítményt.

Az biztosnak látszik, a Tesla komolyan gondolja, hogy a korszerű villamosenergia-tárolási megoldások és a napenergia hasznosításának meghatározó szereplője legyen.

Napenergiában és elektromos autókban is az élbolyban akar maradni a TeslaForrás: AFP/Mark Ralston

Ismeretes, hogy tavaly novemberben 2,6 milliárd dollárért vásárolta meg a SolarCity nevű társaságot. Bár a Tesla saját elektromos autóinak gyártása nem a tervezett ütemben halad, Musk és közvetlen környezete továbbra is optimista, és nem lát leküzdhetetlen akadályokat vállalásaik teljesítése előtt.