Megmutatjuk a világ legnagyobb szárazföldi szélfarmjait

2017.10.10. 14:52

A világ energiafordulatának részeként, egymás után épülnek a szélfarmok és a naperőművek azért, hogy várhatóan 2050-re, a globális energiatermelésben végleg átvegyék a fosszilis hordozók helyét. Egyesek a napenergia súlyának növekedésére számítanak, de a szélenergia hasznosítása is mind nagyobb arányú lesz, és egyre korszerűbb megoldásakkal valósul meg.

Egyre nagyobb területeket foglalnak el a sorra épülő szélfarmok, azért, hogy mind olcsóbbá váló és környezetbarát módon előállított villamosenergiát szolgáltassanak az embereknek és a gazdasági termelésnek. Az utóbbi évek pedig elhozták az offshore, azaz a tengerre, partközelbe telepített szélerőművek virágzását is. A tengeri turbinák lassan szárazföldi, onshore társaikat is lehagyják hatékonyságban, és a korábbi, kiöregedett példányok helyett, a legújabbak már kilométerekre létesülnek a partoktól. (A cikk a kép után folytatódik, végén a galériával.)

Egyre nagyobbak, egyre több energiát termelnek, egyre sokasodnak a szélfarmokForrás: AFP/Giuseppe Cacace

Itt a világ jelenleg legnagyobb 10 szárazföldi szélfarmja

Összegyűjtöttük a világ 10 legnagyobb szárazföldi szélerőművét. Azokat, amelyek vagy elkészültek, vagy fejlesztésük megkezdődött, és ha még nem is a teljes tervezett kapacitással, de

már termelnek.

Így lehetséges, hogy az Egyesült Államok néhány nagyobb szélfarmja, amelyek 1000 megawatthoz közeli, de azt el nem érő névleges kapacitással rendelkeznek, nem kerültek fel a listára. Szintén nem került fel az idén bejelentett oklahomai projekt, mely ugyan névleges kapacitása alapján rögtön az élbolyba ugrott volna (2000 megawatt környékére ígérik), de egyelőre nincs hír arról, hogy bármilyen, az energiaellátás szempontjából értelmezhető termelés elindult volna ott.

A rangsor összeállításának legfontosabb elve a szélfarm potenciális teljes termelőkapacitása. Léteznek ettől eltérő rangsorolási lehetőségek is, például az egyes turbinák teljesítménye alapján, vagy az elfoglalt alapterület szerint. Egyes, nagyobb potenciális termelőkapacitással rendelkező szélfarmok lehet, hogy kevesebb lakost szolgálnak ki, mint kisebb rokonaik. Ennek oka lehet az is, hogy a megtermelt energia egy részét átadják más országok vagy hálózatok számára.

De számos további körülmény befolyásolja, mire elég egy turbina vagy akár egy óriási széltorony-erdő. A turbinák hatásfoka, az ellátott üzemek vagy háztartások sajátosságai, a környezeti körülmények, mind számítanak annak meghatározásakor, ténylegesen mire elegendők a szabványoknak alávetett termelési mutatók.

A legtöbb toplistás energiatermelő építése tehát még nem fejeződött be. Az igazán nagy létesítményeket éveken át, folyamatosan bővítik, újabb és újabb szélturbinákat kapcsolva be a rendszerbe, vagy korábbi kisebb farmokat összevonva.

Mindenesetre itt van a világ legnagyobb teljesítményű szélfarmjainak rangsora, a 10. helyen állótól az 1. helyet elfoglaló, legnagyobb széltorony-erdőig.

Kattintásra galéria nyílik!Forrás: AFP/XINHUA/Liu Mancang