Az IMF elismeri a magyar gazdaság teljesítményét

magyar nemzeti bank mnb európai unió uniós zászló magyar zászló európai unió uniós zászló magyar zászló
magyar nemzeti bank
Vágólapra másolva!
Javította az idei és a jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi világgazdasági prognózisában.
Vágólapra másolva!

Az IMF honlapján kedden közzétett, Világgazdasági kilátások című tanulmánya szerint a magyar gazdaság idén 3,2 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a tavalyi 2,0 százalék után.

Az áprilisban közzétett előrejelzéshez képest Magyarország GDP-jének idei növekedési ütemét

0,3 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,4 százalékponttal emelte a valutaalap.

A 2022-es évre változatlanul 2,2 százalékos növekedést jósolnak a magyar gazdaságnak az IMF elemzői.

Az IMF címere Forrás: AFP/Zach Gibson

Az éves átlagos infláció a tavalyi 0,4 százalék után idén 2,5 százalékra, jövőre pedig 3,2 százalék lehet a legfrissebb, októberi prognózis szerint. Az IMF a fogyasztói árak emelkedésének csak a jövő évi mértékén változtatott,

az áprilisban várt 3,3 százalékot 0,1 százalékponttal mérsékelte.

A friss előrejelzés szerint a többlet idén 4,8 százalék, 2018-ban 4,2 százalék, 2022-ben pedig 1,4 százalék lehet a 2016-ban mért 5,5 százalék után.

A munkanélküliségi ráta idén 4,4 százalékra,

jövőre pedig 4,3 százalékra csökkenhet,

áprilishoz képest nem változott a prognózis.

A tavalyi adatot viszont 4,9 százalékról 5,1 százalékra módosította a valutaalap.

Még májusban az IMF Alapokmányának IV. cikkelye alapján végzett rendes éves felülvizsgálatról készített jelentésében elismerően szólt Magyarország gazdasági eredményeiről a Nemzetközi Valutaalap.

A Magyar Nemzeti Bank épülete Fotó: Bielik István - Origo

A nemzetközi pénzintézet igazgatósága megállapította, hogy

a magyar gazdaság teljesítménye évek óta növekszik, eladósodottsága pedig csökken.

Idén újabb lendületet vesz a gazdasági növekedés, amelynek fő motorjai az uniós támogatásokkal párhuzamosan növekvő beruházások és autóipari fejlesztések lesznek.

Nemzetközi előrejelzések

Nem csak a magyar gazdaságot elemezte a Nemzetközi Valutaalap. Minimálisan feljavította a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó becslését a Nemzetközi Valutaalap.

E szerint idén

3,6 százalékos átlagos globális gazdasági növekedéssel

számol a szervezet, ami 0,1 százalékponttal felülmúlja a júliusban kiadott előrejelzést.

Jövőre a globális gazdaság 3,7 százalékkal nőhet a legújabb becslés szerint, ami szintén 0,1 százalékpontos javítás a júliusi adathoz képest.

A Nemzetközi Valutaalap épülete Forrás: AFP/Mandel Ngan

A globális gazdaság tavaly 3,2 százalékkal nőtt.

Az IMF-jelentés összeállítói szerint a tavalyi második fél évben kezdődött globális gazdasági növekedés lendülete nem hagyott alább, jövőre is kitart, kivéve a Közel-Keletet.