Az elhízás egészségügyi költségei évi 315 billió forintra nőhetnek 2025-re

Megműtötték Juan Pedro Francót, a világ legkövérebb emberét, Juan Pedro Franco
Tavaly a 32 éves mexikói Juan Pedro Franco volt a világ legkövérebb embere. 595 kilójából drasztikus diétával három hónap után 175 kilót sikerült fogynia. Idén tavasszal gyomorszűkítő műtéten esett át, és állítólag folyamatosan dobja le kilókat.
Vágólapra másolva!
Az elhízás olyan rohamosan terjed a világon, hogy ha nem sikerül megelőzni és kezelni, következményeinek egészségügyi költségei elérhetik az évi 1,2 billió dollárt (315 billió forint) 2025-re - közölte az Elhízástudományi Világszövetség (World Obesity Federation) az elhízás szerdai világnapján.
Vágólapra másolva!

Az elhízás aránya a világon megkétszereződött 1980 és 2014 között.

Legalább 2,8 millióan halnak meg évente a túlsúly vagy az elhízás következményei miatt a világszövetség adatai alapján.


Több mint 1,9 milliárd felnőtt volt túlsúlyos, 600 millió volt elhízott 2014-ben, ami azt jelenti, hogy a világon a felnőttek 39 százaléka túlsúlyos, 13 százaléka elhízott volt.

Tavaly a 32 éves mexikói Juan Pedro Franco volt a világ legkövérebb embere. 595 kilójából drasztikus diétával három hónap után 175 kilót sikerült fogynia. Idén tavasszal gyomorszűkítő műtéten esett át, és állítólag folyamatosan dobja le kilókat. Forrás: NOTIMEX/Especial

A világszövetség szerint a növekedés oka a több, magasabb kalóriatartalmú étel fogyasztása és a kevesebb testmozgás. Az emberek nagyobb valószínűséggel végeznek fizikailag kevésbé megterhelő munkát, élnek városokban és közlekednek olyan eszközökkel, amelyek kisebb testi erőkifejtést igényelnek.
Az elhízottnak a szívbetegségek, az agyvérzés, a diabétesz, a porckopás és a rák egyes típusai nagyobb kockázatával kell számolniuk.

Ezeknek a betegségeknek - valamint az ízületek károsodásának, mely hátfájást okozhat, csípő- vagy térdprotézist tehet szükségessé - az éves költsége 2025-re elérheti az 1,2 billió dollárt (315 billió forint).

Illusztráció Forrás: ANP/AFP/Roos Koole

A világszövetség felhívta a figyelmet, hogy az elhízás és az alultápláltság egyszerre lehet jelen ugyanabban az országban, közösségben vagy háztartásban is.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) azt ajánlja, hogy az élelmiszeripar támogassa az egészséges táplálkozást a feldolgozott élelmiszerek só-, cukor- és zsírtartalmának csökkentésével, valamint az ilyen termékek reklámozásának korlátozásával.

A WHO és a londoni Imperial College kutatóinak friss elemzése alapján a gyermek- és serdülőkori elhízás aránya több mint tízszeresére nőtt 1975 és 2016 között, mintegy 124 millió az elhízottak és 192 millió az alultápláltak száma az 5-19 éves korosztályban a világon.