Sokan még meg sem kapták, máris nyerészkednek az új Teslán

2017.10.13. 11:15

A Tesla 3-as modelljét sokáig rejtegették a világ elől, és az is lehetséges, hogy ez az autó fogja forradalmasítani a közlekedést. Azonban a gyártás nem a tervezett ütemben halad, ha valaki most rendel autót, annak másfél évet kell várnia. Emiatt beindult a biznisz a jobb várólistás helyekkel, amelyek ugyan több ezer dollárba kerülnek, de hónapokat lehet vele nyerni.

A Szilícium-völgy egyik státuszszimbóluma a Tesla. Ha valaki elektromos autóval jár, akkor az még az Egyesült Államokban is feltűnést kelt, különösen az augusztusban bemutatott Tesla Model 3.

Ugyan a Model 3 – a Tesla megfizethető kategóriájú autója – mindössze 35 ezer dollár, egyelőre csak a várólista legelején szereplő emberek kapták meg a kocsijukat, ráadásul a gyártás jóval lassabban halad a tervezettnél.

Elon Musk vállalata a harmadik negyedben mindössze 220 autót szerelt össze, töredékét annak, mint amennyit terveztek.

Az előzetes várakozások szerint szeptemberben 1500 példány kellett volna kiguruljon a gyárból.

Tesla Model 3

Forrás: Tesla

A várakozások még merészebbek az év hátralévő részében, 2017 végére heti 5000, míg 2018 végére heti 10 ezer darabos gyártást vállalt a Tesla.

A csalódást keltő gyártási ütem nem látszik gyorsulni, a Wall Street Journal információ szerint 260 példány készült el eddig összesen.

Ennek oka, hogy bizonyos alkatrészeket kézzel szerelnek össze a Modell 3-ban.

Az értesülést Elon Musk cáfolta, szerint az autót továbbra is robotok építik, igaz a tervezettnél lassabban.

Felértékelődik a jó várólistás hely

A tervezett lassabb értékesítés velejárója, hogy a váróslistás rendelések is csúsznak az előre beígért időponthoz képest.

Ha valaki szeretne egy Tesla 3-as modellt, annak

1000 dollár (262 ezer forint) foglalót kell lerakni.

Azonban ezzel a sor végére lehet csak bekerülni, és leghamarabb 2018 végére ülhet a tulajdonos az új Teslájába.

Tesla  Model 3

Forrás: AFP/Str

Egyesek meglátták a fantáziát a hosszú várakozásban, és a lista elején lévő helyüket árulják a türelmetlenebb vásárlóknak.

A MarketWatch talált olyan hirdetést, amely 4000 dollárért árul egy olyan 1000 dolláros foglalót, amely egy 2017 október és decembere között elkészülő Teslára szól.

A hirdetési oldalakon teljesen általánosak a tripla áron értékesített foglalók, igaz a vásárlási szabályzatban az szerepel, hogy a foglaló értékesítéséhez a Tesla jóváhagyása is szükséges. Sokatmondó lehet, hogy a Tesla szóvivője nem kommentálta a várólistás helyek adás-vételére szóló kérdést.

Az biztos, hogy az előleg nem visszaváltható, és a Tesla jelenleg 18 hónapos kiszállítási időt garantál.