A férfiak még mindig 15 százalékkal többet keresnek, mint a nők

Kép leírása:női fönök vezető igazgató egyenlőtlen fizetés női férfi bérek fizetések
Vágólapra másolva!
Érdekes adatokat mutat egy friss felmérés: a fejlett országokban a teljes állásban dolgozó nők az ugyancsak teljes állásban dolgozó férfiak fizetésének 85 százalékát keresik annak ellenére, hogy ma már ugyanabban a munkakörben gyakorlatilag ugyanannyit kap egy dolgozó – a nemétől függetlenül. Miközben tehát papíron megvalósulni látszik a béregyenlőség, a bérjövedelem különbsége fennmarad. Mi lehet ennek a hátterében?
Vágólapra másolva!

Ha minden igaz, megvalósult a munkabért illető, nemek közötti diszkriminációmentesség abban az értelemben, hogy egy adott állásra akár férfi, akár nő jelentkezik, lényegében ugyanazt a bért kapja, derül ki egy friss OECD jelentésből. Ezzel úgy gondolhatnánk, hogy a probléma meg is oldódott, de valójában erről szó sincs:

a jól fizető állások nagyobb hányadában ugyanis több férfi dolgozik, mint nő, így adódik a 15 százalékos bérjövedelem-különbség.


A fejlett országokban nem is szűkül tovább a két nem közötti kereseti eltérés, pont azért, mert az egyes munkahelyek szintjén már megtörtént a bérkiegyenlítődés, legalábbis papíron itt már csak két százalékpontos az elmaradás a nők rovására, derül ki a The Economist által ismertetett elemzésekből.

Ugyanakkor sokkal hosszabb, bonyolultabb folyamat, hogy a jobban megfizetett állásokban kiegyenlítettebb legyen a nemek aránya.

Ennek egyik fő oka továbbra is, hogy a szülés után az anyák egy darabig óhatatlanul kiesnek a munkából, ami még nem lenne baj, hisz elvileg átmeneti időszakról van szó.

Papíron már majdnem egyenlőek a fizetések, mégis eltérők a nemek közti bérjövedelmek Forrás: Shutterstock

A probléma akkor jelentkezik, amikor kiderül:

a régi, jól fizető állásba csak teljes munkaidőbe mehetnek vissza, rugalmatlan munkaidőben, többnyire túlórákkal megspékelve.

Míg ugyanez a gyerek születése előtt nem okozott problémát, később annál inkább, hisz a gyereket nem lehet, vagy nagyon nehéz olyan óvodába, majd iskolába adni, amely lefedi ezt a rendkívül hosszú munkaidőt, ráadásul sok szülő nem is akar ennyi időre elszakadni gyerekétől.

Így két megoldás marad: megfelelő bébiszitterről gondolkodni, ami viszont rendszerint olyan komoly anyagi megterhelés, hogy a jó jövedelem jelentős hányadát elviszi (igaz, ezt a szülők már együtt fizetik). A másik lehetőség, hogy a gyermek egy bizonyos korától már az apa is több időt tölt a gyerekkel, a saját karrierje és jövedelme rovására.

Utóbbira egyre több példa akad, de a folyamat még a kezdetén jár, többnyire az anyák áldozzák fel a jól fizető állásukat, hogy többet lehessenek a gyerekkel. Ennek több oka van: a régi beidegződéseken túl gyakran előfordul, hogy

az apa idősebb, régebben van az állásában, jobban keres, ezért nem akarják a jövedelmét feláldozni.

Egy dologban viszont jelentős eltérések vannak az OECD-országok között: a gyermekszülés után járó fizetett szabadság lehetősége, illetve időtartama.

Egy év az optimális

Érdekes módon az OECD elemzése arra jutott, hogy nem feltétlenül a hosszabb, több védelmet biztosító szabadság a legoptimálisabb a nők további lehetőségei szempontjából. Az elemzés megvizsgálta a különböző megoldásokat:

míg az észak-európai modellek a legnagyvonalúbbal, addig az USA egyetlen, ahol egyáltalán nincs garantált idejű fizetett szülési szabadság.


Az elemzés szerint ott a legjobb a helyzet, ahol egy év körüli a szülési szabadság időtartama.

Nem mintha nem lenne jó, ha az anya, esetleg az apa tovább lehetne otthon a gyermekével, ám az a tapasztalat, hogy ahol ez az idő hosszabb, ott később már csak rosszabb feltételekkel lehet visszatérni. Többek között azért is, mert hosszú kihagyás alatt csökkenhetnek a dolgozó tapasztalatai, képességei, illetve időbe telik, amíg visszaszerzi őket, esetleg pótolja azt a lemaradást, ami szakmájában időközben kialakulhatott.

Az OECD tagországokban a férfiak bérjövedelmének 85 százalékát viszik haza a teljes állásban dolgozó nők. Forrás: Schutterstock

Sok helyen vannak külön a kisgyermekes anyákat védő szabályok, de néha ezek is visszaütnek. Németországban például három év után vissza kell venni a szülőt eredeti munkahelyére, így viszont meg kell oldaniuk a hosszú távú pótlását, ami később annak a személynek lehet gond, akit felvesznek helyettesnek. Sokfelé nehezebb elbocsátani a kisgyermekes anyákat, ami miatt a munkáltatók attól félnek, hogy néhányan visszaélnek ezzel, mondván, úgyis biztos a helyük. Mindezek miatt a munkáltatók időnként igyekeznek elkerülni a fiatal, szülés előtt álló nők felvételét, noha ez a diszkrimináció szigorúan tiltott.

A skandináv országok már a 70-es évektől bevezették, hogy a fizetett szabadság megosztható legyen, azaz a két szülő bármelyike igénybe vehesse.

Eleinte nem sok apa vette igénybe, de amikor növelték az összeget, változott a helyzet, sőt, a szokások és a hozzáállás is sokat javult az évtizedek alatt. Ma a meglehetősen gazdag Norvégiában és Svédországban a fizetett szabadság alatt a fizetés az eredeti 80-100 százaléka között mozoghat, és immár az apák 90 százaléka igénybe veszi a férfiaknak gyerekszületés után járó szabadságot. Németországban bevezették, hogy kéthavi fizetését megkapja az apa, ha ő veszi igénybe a fizetett szabadság lehetőségét.

2008 és 2014 között 21-ről 34 százalékra emelkedett azon apukák aránya, akik vállalták, hogy ők maradnak otthon a gyerekkel.

Az apák bevonásának hatás nem kicsi: egy tanulmány szerint Svédországban minden hónap, amit az apa töltött otthoon a gyermekkel, hét százalékkal emelte meg az anya négy évvel későbbi jövedelmét. A kevésbé gazdag országokban persze szűkebbek a lehetőségek:

noha egyre több ország terjeszti ki az apák gyerekszületés utáni fizetett szabadságát, kevés helyen adják meg a fizetés kétharmadát, ami az OECD javaslata, így sok helyen nem is veszik igénybe ezt a lehetőséget.


Sok országban másrészt nincs ingyenes bölcsődei vagy óvodai ellátás, pedig ez attól kezdve, hogy a gyereket járathatják a megfelelő intézménybe, nagyon megkönnyíti a szülők helyzetét, főleg, ha viszonylag rugalmas az intézmények nyitvatartási ideje.

Németországban csak 1996-ban vezették be a 3 éves kortól ingyenes óvodát, és ekkor az addig nem dolgozó anyák harmada állt munkába.

Nagy-Britanniában viszont csak heti 30, azaz napi 6 órát biztosítanak ingyen a 3-4 éves gyerekeknek, ez kevésnek is bizonyult, mert alig nőtt az anyák foglalkoztatottsága. Igaz,az iskola már öt éves korban elkezdődik.

Rugalmas munkavégzés

Egy dolog azonban fontosnak tűnik: a szociális ellátások szintjétől függetlenül is szükség van a rugalmasabb munkavégzésre ahhoz, hogy a nők jövedelmileg egy szinten maradhassanak a férfiakkal, és ez nem csak a nők munkájára vonatkozik.

Egy ausztrál felmérés szerint az apák egyharmada fontolgatta, hogy elhagyja a munkahelyét, ha nem biztosítanak neki rugalmasabb munkaidőt, mivel egyre inkább részt akarnak venni a gyerek nevelésében,

és nem akarják, hogy ez egyedül az anyára háruljon. Ráadásul a jól fizető állások egyre nagyobb hányada részben otthonról is végezhető, illetve kevésbé van szigorúan időhöz kötve.

Még mindig nagyon alacsony a női vezetők aránya. Forrás: Shutterstock

Az egyenlőtlenség nem csak a gyermekvállalással kapcsolatos problémákból adódik, hanem abból is, hogy a nők és a férfiak nem egyenlő arányban töltik be a különböző állásokat.

Ha így lenne, egyforma lenne a jövedelem, de sok szakmában arányaiban sokkal több nő, ezek a bizonyos "női szakmák" általában kisebb jövedelmet biztosítanak (például tanár, ápoló, stb.). Az Európai Unióban a nők 70 százaléka olyan állást tölt be, ahol a dolgozók 60 százaléka nő.

Amerikában a legnépszerűbb női szakmában - mint a tanár, a titkárnő vagy az egészségügyben dolgozó ápolók - 80 százalékos a nők aránya.

Ez még nem is lenne gond, az viszont már igen, hogy ezek a szakmák rosszabbul fizetnek. Az OECD tanulmánya szerint például a tanítók átlagos bére a diplomához kötött állásokhoz képest mindössze 81 százalék.

Bujtatott megkülönböztetés

A nemek közti jövedelemkülönbség így csak akkor csökkenhetne tovább, ha a nemek aránya kiegyenlítettebb lenne a különböző szakmákban. Ez a folyamat korábban évtizedeken át zajlott, de az utolsó 10-20 évben megrekedt. A nemek közti diszkrimináció ugyan már rég tiltott, de például egy állás meghirdetésénél a megfogalmazott elvárások már sugallhatnak a nemekre utaló jelzéseket.

Vannak olyan kifejezések (jó vezetői készség, versenyképesség) amik jobban utalnak a férfiakra, míg mások (támogató, megértő) inkább a női nemet szólítják meg.


Mindennek kompenzálására már vannak olyan programok, amelyek igyekeznek tompítani ezeket a beidegződéseket, például lányokat bátorítanak arra, hogy a mérnöki pályát válasszák, vagy fiúkat arra, hogy a tanári, esetleg ápolói szakmát részesítsék előnyben. Utóbbi sokkal kevésbé eredményes kezdeményezés a legtöbb országban.

Vannak azonban jó példák is: egy norvég klinika dolgozója elmondta a témával szintén foglalkozó Bloombergnek, hogy miután nem sikerült bejutnia a rendőrakadémiára, egy rendőr azt javasolta: menjen ápolónak, hasonló képességekre lesz ott is szüksége, tudnia kell bánni az emberekkel. Megfogadta a tanácsot, egy évre beállt dolgozni, amíg újra jelentkezik a rendőrakadémiára. Végül úgy megtetszett neki az ápolói szakma, hogy ott maradt.

Egy dolgot viszont semmi nem magyaráz: hogy miért kevés a női felsővezető még olyan iparágakban is, melyben sokkal több nő dolgozik.

Egyre több nőnek van megfelelő felsőfokú végzettsége, de a menedzseri és vezetői állásokban mégsem nő ennek megfelelően az arányuk.

Amerikában 2000 óta azoknak a diplomáknak a felét a lányok kapják, melyek általában vezetői pozícióhoz kellenek, ennek ellenére a G7 országokra is jellemző, hogy a felsővezetők között még mindig csak minden ötödik a nő.

Az OECD felmérés szerint amint a (felső)vezetők körében a nemek aránya kiegyenlítettebb lesz, úgy mérséklődik a férfi-női jövedelmek közötti különbség.