Ennyit költenek rémisztgetésre az idei halloweenen

halloween
NEW YORK, NY - OCTOBER 31: Actresses Adrienne C. Moore, Danielle Brooks and Cynthia Erivo attend Heidi Klum's 17th Annual Halloween Party sponsored by SVEDKA Vodka at Vandal on October 31, 2016 in New York City. Mike Coppola/Getty Images for Heidi Klum/AFP
Vágólapra másolva!
Már nagyjából belőhető az az összeg, amelyet idén az amerikaiak a halloweenre költenek. Ehhez nem is kellett mást tenni, csak elővenni a korábbi évek adatait és egy gyors online kutatással megtámogatni az előzetes becsléseket. Ha ez megvan, akkor csak a konklúziót kell levonni: halloween idén is nagyobb biznisz lesz az Egyesült Államokban mint tavaly. Ez az elmúlt évtizedben hét alkalommal volt így.
Vágólapra másolva!

Sokkal többet fordítanak a halloweenre a fiatal amerikai felnőttek, mint az idősebb korosztály tagjai – többek között ez is kiderül abból a felmérésből, melyet az egyik pénzintézet, a CIT Bank készített az idei ünnep kapcsán. A fiatalabbak fejenként átlagosan 183 dollárt (közel 50 ezer forintot) költenek idén, ez jóval több, mint az idősebbek ráfordításai.

Három színésznő, Adrienne C. Moore, Danielle Brooks és Cynthia Erivo egy tavalyi halloween-partin New Yorkban Forrás: AFP/2016 Getty Images/Mike Coppola

Sokmilliós ünnep

Folytatódik a halloween népszerűségének növekedése az Egyesült Államokban. A várakozások szerint idén ismét jóval többet választják majd az ünneplésnek valamilyen formáját az este. 2015-ben 157 millió, tavaly 171 millió amerikai ünnepelt. Úgy számolják, idén ennél is többen, 179 millióan döntenek emellett.

Minden tizedik amerikaiból hét tervezi, hogy idén megünnepli halloweent.

Azt, hogy pontosan kik mennyire adják át magukat a jól ismert külsőségeknek, a kereskedők nemzeti szövetsége mérte fel. Eszerint

  • az ünneplők 71 százaléka cukorkákkal biztosan készül,
  • 49 százalékuk tervezi díszíteni otthonát,
  • 48 százalékuk beöltözik, 46 százalékuk tököt farag,
  • 35 százalékuk bulizni megy.

Figyelemreméltó, hogy a felmérés szerint 16 százalékuk tervezi azt, hogy háziállatát is jelmezbe bújtatja.

Ünneplők Nyugat-Hollywoodban a tavalyi utcabálon, melyet a világ legnagyobb, 500 ezer résztvevőt vonzó utcai halloweenbulijának tartanak Forrás: AFP/NurPhoto/Ronen Tivony

Ugyanakkor

23 százalékuk gondolja úgy, október 31-e estéje különösen alkalmas arra, hogy meglátogasson egy kísértetjárta házat.

A szövetség közölte felmérésből kiderül az is, a nők fejenként 77 dollárt, míg a férfiak 96 dollárt fordítanak halloween megünneplésére.

Akcióhősös-boszorkányos este lesz sütőtökkutyákkal

Az amerikaiak várhatóan 9,1 milliárd dollárt költenek el halloweenre idén, amely jóval magasabb a tavaly ünneplésre fordított 8,4 milliárd dollárnál. A legnagyobb arányt ebből az ünnepi jelmezek költségei jelenti, erre 3,4 milliárd dollárt áldoznak az Egyesült Államokban.

Ez összhangban áll a CIT eredményeivel. Ezek szerint a millenniumi generáció tagjai

az átlagos 183 dollárból 66-ot kosztümre fordítanak.

Az X-generáció tagjai átlagosan 70 dollárt költenek, amiből 25 dollárból oldják meg a jelmezt, míg a baby boom tagjai 23 dollárból hozzák össze az esti kikapcsolódást, 3 dolláros jelmezköltséggel.

Halloween elválaszthatatlan külsőségeit képezik a kifaragott sütőtökök Forrás: AFP/NurPhoto/Muhammad Fauzy

A halloween elválaszthatatlan külsőségeihez tartozó tökök idén is jól fogynak.

A három legnagyobb termelő állam Kalifornia, Ohio és Pennsylvania, ezek együttesen 101 millió dollár értékű tökkel járulnak hozzá az este sikeréhez.

Az elemzések arra is kitérnek, milyen kosztümöket kedvelnek idén a tengerentúli országban.

A gyerekek többsége várhatóan akció- vagy szuperhősnek öltözik majd, míg a felnőttek legtöbbje boszorkánykosztümöt ölt magára. Érdekesség, hogy

a felnőttek preferencialistájának második helyén a Batman-filmek karakterei állnak.

A háziállatok sem maradhatnak ki az ünneplésből: legtöbbjük valószínűleg sütőtök-jelmezt kap, míg a kutyák közül sokan számolhatnak azzal, hogy az estét hot dog jelmezben fogják tölteni.