Döbbenetes animáción a világ öregedése

ellenséges nyugdíjas
Vágólapra másolva!
A Föld lakossága öregszik, amelynek komoly gazdasági következményei lesznek néhány évtizeden belül. 2060-ra például olyan öreg lesz Európa, hogy jó néhány országban nagyobb valószínűsséggel találkozunk 50 év feletti emberrel, mint egy annál fiatalabbal.
Vágólapra másolva!

A világ elöregedése komoly gazdasági probléma, amelyre a nemzetállamokban előre fel kell készülni. Erre azért van szükség, mert

egy elöregedő társadalomban egyre kevesebb embernek kell majd eltartani egyre többet.

Hogy pontosan mennyire drámai a helyzet, azt eddig több elemzés is bemutatta már, de talán Aron Strandberg mozgóképei azok, amelyek a legjobban megmutatják, hogy milyen komoly a probléma.

Az alábbi grafikán az európai országok életkorának mediánja látható 1960-tól 2060-ig.

Mi az a medián?

A medián egyre népszerűbb a statisztikai elemzők körében, és egyre több helyen használják az átlag helyett. A medián megmutatja egy adott adathalmaz középső értékét. Ez azért jobb sok esetben az átlagnál, mert az átlag néhány szélsőséges érték esetén torzíthat. Ha például egy cégnél ketten keresnek 1 millió forintot, és nyolcan 250 ezer forintot, akkor az átlagfizetés 400 ezer forint. Az említett cég medián fizetése viszont 250 ezer forint, mivel az ötödik (és a hatodik) elem értéke is ennyi.

Az ábrán jól látható,

hogy 2060-ra egész Európa medián életkora jócskán negyven év felett lesz,

sőt több országban (Németország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Lengyelország, Horvátország, Bosznia-Hercegovina) az 50-es határt is átlépi.

Magyarországon a medián életkor jelenleg 41 év, ez ugyan lassan, de 2060-ra felkúszik 47 évre. A magyar medián 1960-ban 32 év volt.

A probléma nem ilyen súlyos Észak-Amerikában, ott 42-45 év lesz a várható medián. A Visual Capitalist szerint az elkövetkező három évtizedben

a 65 év feletti lakosok száma az Egyesült Államokban 48 millióról 88 millióra emelkedik.

Ahogy a globális ábra is jól mutatja, és ahogy az Origo is megírta korábban, óriási probléma lehet Ázsia elöregedése. A világ legnagyobb gazdaságaiban (Kína és Japán) több millió ember fog kihullani a munkaerőpiacról, mert elérik a nyugdíjas kort.

Érdemes megemlíteni, hogy Afrika nagyon lassan öregszik – különösen a középső régiók –, aminek az az oka, hogy valószínűleg ez a kontinens lesz a legnépesebb földrész majd az évszázad közepére, és kiszorítja jelenlegi vezető pozíciójából Ázsiát. Ez azt jelenti, hogy a várhatóan nagy születésszám lassítja az elöregedés folyamatát.