Már készülnek a boltok a Fekete Péntekre

fekete péntek black friday
OREM, UT - NOVEMBER 24: Shoppers put a television into a basket that was part of "Black Friday" deals at a Target on November 24, 2016 in Orem, Utah. Retailers kicked off the unofficial start of the holiday season with sales that in many instances began on the Thanksgiving holiday. George Frey/Getty Images/AFP Idén is a nagy lapos tévék voltak a legnépszerűbbek. Felkészültebbek segítséget vittek magukkal, hogy könyebben tudják mozgatni a megvásárolt árút
Vágólapra másolva!
A hazai boltok is készülnek már az év egyik legforgalmasabb kereskedelmi napjára. A Black Friday Amerikából indult, de azóta már a világ legtöbb részén elterjedt. A hagyományoknak megfelelően óriási kedvezmények várnak ezen a napon a vásárlókra. A kezdetekben főleg az elektronikai cikkeket árazták le, ma már gyakorlatilag mindent, amit el lehet képzelni. 
Vágólapra másolva!

Az eMag bejelentette, hogy idén november 24-re időzíti legnagyobb kereskedelmi akcióját, a Black Fridayt. A webáruház idén kajdnem másfélszer több terméket kínál akciósan a vásárlóknak, mint tavaly.

A weboldalra látogatók a Fekete Pénteken több mint 600 000 termék közül válogathatnak, és lesz olyan is, amely 70 százalékkal olcsóbban lesz elérhető.

A Similarweb legfrissebb látogatottsági adatai alapján, ami az elmúlt hat hónapot vizsgálta, az eMAG lett a vezető a webáruházak piacán, mivel több látogatást regisztráltak az oldalon, mint a második és a harmadik helyezettnél összesen. A Black Fridayra készülve az eMAG minden eddiginél nagyobbra duzzasztotta raktárkészleteit és logisztikai kapacitását a magyar piacon.

illusztráció Forrás: AFP/Sakis Mitrolidis

Az eMag a raktár méretét is bővítette és számos újítással várja a karácsonyi vásárlószezont klasszikusan megnyitó Black Friday-t.

Tavaly az eMag látogatóinak száma átlépte a 3 milliót, de a vállalat idén is felkészült a hatalmas érdeklődésre. Tóth József, az eMAG.hu operációs vezetője elmondta, hogy a cég alkalmazottai három műszakban, a hét minden napján azon dolgoznak, hogy a vásárlók idén is elégedettek legyenek.

illusztráció Forrás: AFP/2016 Getty Images/George Frey

Az Extreme Digital is nagy erőkkel készül az év egyik legforgalmasabb kereskedelmi napjára. Az aruház november 17-én tartja a Fekete Pénteket. A vásárlók itt is rengeteg akcióra és sokrétű kínálatra számíthatnak. Az Extreme Digital 2 héten belül szállítja ki a megrendelt termékeket, de aki a személyes átvételt választja, az akár 1-5 nap alatt is hozzájuthat a vásárolt termékhez.